Kapcsolódó tartalmak: hozzáadott érték

Hír: A hozzáadott értéket kell növelni az élelmiszergazdaságban

2016. október 27. 07:45
 
Hazánk termőföldje európai viszonylatban is a legjobbak között van.  Vagyis ahhoz, hogy a magyar élelmiszergazdaság megfeleljen a változó gazdasági és környezeti körülményeknek a természeti feltételek adottak.

Hír: Meglepően nagyot nőtt a GDP, a mezőgazdaság hozzáadott értéke viszont csökkent

2017. június 07. 21:15
 
A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék – közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – írja az MTI.

Hír: A mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt

2021. szeptember 29. 08:28
 
A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat együttes bruttó hazai termék (GDP) termelése folyó áron 416,04 milliárd forintot tett ki 2021 második negyedévében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves becsléséből kiderült, hogy a mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt.