2017. február 24-ig még lehet jelentkezni az EFSA ösztöndíj programjára

2017. február 09. 08:12
EU-FORA – Európai Élelmiszer-biztonsági Kockázatbecslési Ösztöndíj PhD hallgatóknak és fiatal kutatóknak, szakértőknek (European Food Risk Assessment Fellowship Programme).

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) EU-FORA öszöndíja egyedülálló lehetőséget nyújt az EU-ban kockázatbecslést végző nemzeti hatóságoknál vagy más Art 36-os szervezetnél dolgozó fiatal munkatársaknak, hogy tudásukat és tapasztalatukat az élelmiszer-biztonsági kockázatbecslésben gyarapíthassák. Az ösztöndíj célja, hogy a kémiai vagy mikrobiológiai kockázatbecslés területén dolgozó szakemberek jelenlegi tudásukat jobban elmélyíthessék. A programra elsősorban a karrierjük kezdetén, illetve közepén lévő szakértők, ill. kutatók jelentkezését várják. A jelentkezést követően az EFSA Ösztöndíj Bizottsága (Fellowship Programme Committee) 2017. márciusában választ ki 15 szakértőt a jelöltek közül, akik részt vehetnek a programban. Az ösztöndíj egy évre szól; ezalatt az ösztöndíjas kutatók a saját országukon kívül egy másik európai szervezetben fognak dolgozni. Az ösztöndíjasok a fogadó intézmény munkájába ez idő alatt teljesen belefolynak, így első kézből szerezhetnek tapasztalatot, és növelhetik tudásukat a tudományos élelmiszer-biztonsági kockázatbecslés több területén is, továbbá szakmai kapcsolatrendszert tudnak kiépíteni. Bár a jelentkezőknek nincs lehetőségük a fogadó intézmény kiválasztására, preferenciájukat a pályázat beadásakor jelezhetik.  

Jelentkezési feltételek a fiatal szakértők és kutatók számára: 
• jelenlegi munkáltatója (legalább egy éve) Art 36-os szervezet (azaz az EFSA alapító rendeletének (178/2002/EK) 36-os cikkelyében meghatározott szervezet; List of Article 36 organisations)
• egyetemi diplomáját az élelmiszerbiztonsághoz köthető területen szerezte (pl. molekuláris biológia, biológia, mikrobiológia, állatorvosi ill. orvosi, mezőgazdaság-tudomány, biokémia, kémia, környezet-tudomány, élelmiszer-technológia vagy toxikológia)
• legfeljebb 15 éves munka tapasztalata van az élelmiszer-biztonság területén
• EU vagy EFTA tagállam állampolgára
• jó angol nyelvtudás alapvető elvárás! (a CEFR szerinti minimum B2 szint)
• motivált abban, hogy karrierjét a jövőben az élelmiszer-biztonsági kockázatbecslés területén folytassa

Az ösztöndíj megpályázására vonatkozó információk: 
• Még a pályázat benyújtása előtt egyeztessen munkáltatójával, hogy az Önt kiküldő szervezet az ösztöndíjban való részvételben Önt támogatja
• Ki kell töltenie egy jelentkezési lapot, amit az EU-FORA program honlapjáról tud letölteni
• Meg kell írnia egy motivációs levelet, hogy miért szeretne a programban részt venni
• Önéletrajzát EUROPASS formátumban kell megírnia, majd a többi dokumentummal együtt az EU-FORA program e-mail címére kell megküldenie.

A pályázatok beadásának határidejét meghosszabbították; az új határidő: 2017. február 24. Ezt követően pályázatát elbírálják, és a döntésről Önt 2017 márciusában értesítik. Az ösztöndíj elnyerése esetén a program 2017 szeptemberében indul. 
Az ösztöndíj programnak saját weboldala van az EFSA honlapján, ahol a programmal kapcsolatos minden további információ elérhető:
http://www.efsa.europa.eu/en/engage/fellowship

Az ösztöndíjjal kapcsolatban felmerülő egyéb kérdések esetén érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet, egyben a pályázatokat is erre az e-mail címre kell megküldeni: 
EU-FORA@efsa.europa.eu

 

portal.nebih.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy kárt okozhat az európai mezőgazdaságnak a dél-amerikai import

2018. február 09. 08:39
Több mint hétmilliárd eurós kárt okozhat az Európai Unió mezőgazdaságának a Mercosur-csoporttal kötendő szabadkereskedelmi egyezmény. A megállapodást több tagállam, köztük hazánk is ellenzi – írja a Magyar Idők csütörtöki számában. 

Végkielégített munkavállalók - Mikor jár és mekkora a mértéke a végkielégítésnek?

2017. március 31. 07:59
Visszatérő problémát jelent, hogy a munkavállalók nem ismerik azon körülményeket, melyek végkielégítésre való jogosultságot teremtenek, valamint még kevésbé ismerik azokat, amelyek a már megszerzett jogosultságot megszüntetik. - Hatályos szabályok és amiről tudni érdemes!