5 trükk, ami segít, hogy még véletlenül se nyúlj az arcodhoz járvány idején

2020. március 19. 18:50
A koronavírus elleni harcban kulcsfontosságú, hogy mit érintünk meg. Kilincsekhez, pénzhez, kapaszkodóhoz nyúlunk napjában többször is. Nem véletlenül javasolják a szakemberek a gyakori és alapos kézmosást, fertőtlenítést, erre azonban nincs mindig lehetőség. Íme néhány tipp, ami segíthet a védekezésben.

 

Magyarországon jelenleg (a péntek délelőtti hivatalos adatok szerint) 19 koronavírusos betegről tudni. 79-en vannak karanténban itthon, a mintavételek száma a 900-at közelíti, és már van olyan magyar, aki felgyógyult a betegségből. Veszélyhelyzet van érvényben több napja, ami többek között rengeteg esemény lefújását, egyetemek bezárását foglalja magában, emellett egyre több határátkelőhelyet zárnak le.

A szakemberek szerint a koronavírus főleg emberről emberre terjed, szoros kapcsolat, érintkezés, cseppfertőzés kell ahhoz, hogy megbetegítsen. Ha a köhögés, tüsszentés nyomán elszabadult kórokozók például a kezünkön kötnek ki, amivel aztán az orrunkhoz, szánkhoz, szemünkhöz nyúlunk, meglehetősen veszélyes. Az sem segít, hogy számtalan felülettel (kilincsek, kapaszkodók a tömegközlekedési eszközökön, pénz stb.) érintkezünk napjában többször is, olyanokkal is, amiken adott esetben jelen van a fertőzés. Éppen ezért az egyik legfontosabb teendő, hogy ne piszkáljuk az arcunkat, és természetesen mossunk nagyon alaposan kezet szappannal, legalább 20 másodpercig.

Amennyire szükséges lenne azonban ennek a szabálynak a betartása, legalább annyira nehéz is a gyakorlatban. A lipcsei egyetem kutatói egy átfogó tanulmányt publikáltak arról, hogy még az orvostanhallgatók is (akik számtalan baktériummal kerülnek kapcsolatba nap mint nap) óránként átlagosan legalább 25-ször érintik meg az arcukat: dörzsölik a szemüket, piszkálják az orrukat vagy a szájukhoz nyúlnak, írja a Good Housekeeping. Egyesek hajlamosabbak is erre, akárcsak a körömrágáshoz hasonló rossz szokásokra. A kényszeres cselekedetekhez hasonlóan sokan nem is realizálják, hogy gyakran és elsősorban az arcukhoz nyúlnak, ez azonban az ismert járványügyi okok miatt most különösen káros.

Itt van most néhány módszer, amit be lehet vetni, hogy kisebb esélyünk legyen kapcsolatba kerülni a vírussal.

Válasszunk egy másik szokást

Többek között úgy is megakadályozhatjuk az arcunk gyakori érintését, ha egyszerűen más testrészünket fogjuk meg, amikor kényszert érzünk. Ha öntudatlanul megérintjük az arcunkat nap közben, gondoljunk egy olyan területre, aminek az érintésével nem tesszük ki magunkat a fertőzésveszélynek. Ha érezzük a késztetést, fogjuk meg inkább a karunkat például. A szokások, berögződések ilyen típusú kezelésének az a lényege, hogy válasszunk egy másik viselkedésfajtát az eredeti helyett, amit ki akarunk küszöbölni. Tanácsos olyat, ami némileg hasonló hozzá.

Ne próbáljuk meg kizárni az ingert

Ha csak simán azt ismételgetjük: „ne érintsd meg az arcod”, az bizony nem fog sokat segíteni, sőt, a kényszer elfojtása csak még súlyosabbá teheti a problémát. Nem kell úgy csinálni, mintha nem is létezne. Figyelni kell rá, ugyanakkor ne küzdjünk ellene mentálisan, helyette inkább gyakoroljuk az ellentétes viselkedést - ha lehet, az arcfogdosás helyett legalább naponta fél óráig.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy folyamatosan megérintjük az arcunkat egy adott időszakban vagy helyzetben, például telefonálás vagy olvasás közben, jegyezzük fel. Sokat segíthet a szokás leküzdésében, ha szituációkhoz tudjuk kötni. Ha viszkető seb, száraz, ekcémás vagy pattanásos bőr a kiváltó ok, azonnali kezelés szükséges: ezeknek a kiküszöbölése ugyanis egy az egyben megszüntetheti a problémát.

Foglaljuk le a kezeinket

Ha az arcunk helyett fizikailag valami mást érintünk meg, az is segíthet. A stresszlabda nyomkodása mindig remek megoldás, de van, aki gyöngysor morzsolgatására esküszik. Ezeknek az eszközöknek elég széles a tárháza, de bármit is választunk, olyan gyakran fertőtlenítsük, amennyire csak lehetséges! Ha nem tesszük, egy teljes baktériumcsalád is megtelepedhet rajta. A házilag is elkészíthető kézfertőtlenítőről egyébként ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Vonjuk be az érzékszerveinket

Az arc érintésével kapcsolatos rossz szokások megszüntetésének érdekében gyakran folyamodnak olyan módszerekhez, amik az érzékszervekre, például a szaglásra hatnak. A megrögzött körömrágóknak például szokták azt tanácsolni, hogy használjanak kellemetlen illatú (és ízű) körömlakkot, ami megakadályozza, hogy folyton a szájukhoz emeljék az ujjaikat. Hasonló hatást válthat ki az illatosított szappan is, ami az orrunkba folyamatosan beszivárgó erős szagával emlékeztet arra, hogy tartsuk távol az arcunktól a kezünket. A kötszerek vagy az olyan krémek használatának, mint a vazelin, szintén preventív hatása van, abban az esetben mindenképp, ha egy bizonyos probléma, például egy folyamatosan viszkető folt van a háttérben.

Ha lehet, hanyagoljuk a kontaktlencse használatát

A szem nagyon érzékeny terület, bármilyen irritációja nagyon kellemetlen lehet, és rögtön kiváltja azt az ingert, hogy meg kell dörzsölni. A kontaktlencse használatakor közvetlenül a szemgolyónkat kell megérintenünk – mindenki, aki ilyet használ, jól tudja, hogy alaposan kezet kell mosnia a művelet előtt, de néha a precízekkel és rutinosokkal is megesik, hogy elfelejtik. Ha egyszerűen szemüvegre cseréljük, egy kicsivel több az esély arra, hogy kevesebbszer kell a szemünkhöz nyúlni.

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

A helyszíni adóellenőrzések egy részét digitális környezetbe helyezték át

2021. május 25. 09:52
A járványt az adóhivatal is megérezte

Szigligeti és villányi borok nyertek a Magyar Bor Nagydíjon

2020. január 06. 11:26
Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat