A mezőgazdaság a gazdaság erősödésének egyik motorja

2016. december 09. 08:07
Kiváló évet zár a mezőgazdaság, 2016 a rekordok sorozatával büszkélkedhet. Huszonegy százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye a 3. negyedéves adatok szerint, s így az ágazat a gazdaság erősödésének egyik motorja - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 reggeli műsorában.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezt az eredményt nehéz körülmények között érte el a mezőgazdaság, hiszen nagyon alacsonyak az árak, emellett idén tej- és sertéspiaci válság is sújtja az országot. Ennek ellenére az ágazat képes volt többet termelni, és nyolcezerrel nőtt a foglalkoztatottság is. A mezőgazdaság 2010 óta évről évre erősödik, ehhez a gazdálkodók szaktudása, megfeszített munkája és a kedvező időjárás mellett a megfelelő, támogató jogi, adminisztrációs környezet is hozzájárult – fogalmazott a miniszter. Mint hangsúlyozta, szívós munkával sikerült felküzdeni magunkat az unió leggyorsabban fejlődő mezőgazdaságai közé.

A rekordok éve 2016, hiszen kukoricából, búzából, napraforgóból, repcéből és árpából is történelmi eredményeket ért el az ország – hangsúlyozta Fazekas Sándor. Kilencmillió tonna kukorica termett az idén, ez történelmileg a második legnagyobb termés, de napraforgóból előléptünk Európa legnagyobb termelőjévé, itt három tonna a hektáronkénti termésátlag, emellett például a repce össztermés is történelmi csúcsot ért el, a termésátlag 3,2 tonna, őszi búzánál 5,4 tonna a hektáronként hozam – sorolta az eredményeket a miniszter, aki bízik abban, hogy az idei teljesítmény a jövő évet is megalapozza.

A bő termésnek – amely stabilizálja az állattartást - piacokat kell találni bel és külföldön- hangsúlyozta Fazekas Sándor. Ezen dolgozik a kormány épp úgy, ahogy az agrárdiplomácia is. A pálinka megtalálta már a helyét határokon innen és azon túl is, ez a hungarikum elindult a világhír felé, 76 országba jut el jelenleg. Ennyifajta gyümölcsből ennyifajta pálinkát sehol a világon nem készítenek, a pálinka méltán lesz versenytársa a nagy világmárkát jelentő italoknak – vélte a miniszter. A jóféle párlatok közötti eligazodást segítendő, harmadik alkalommal jelent meg a Pálinkakiválóságok Könyve, amely egybegyűjti a legjobb pálinkákat, s mint országunk „nagykövetét”, külföldön is megismerhetővé teszi azokat – mondta az agrártárca vezetője.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Több mint 25 ezer hektárral nőtt a horgászható vízfelület

2016. február 23. 09:44
Az új jogszabálynak köszönhetően néhány hete több mint 25 ezer hektár vízterület került a horgász szervezetek hasznosításába, a 330 ezer horgász által használható teljes terület így már eléri a 44 ezer hektárt – mondta Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke. Szűcs Lajos utalt rá: a szaktárca tavalyi döntése alapján több mint 400, december 31-én lejárt hasznosítási ciklusú halgazdálkodási vízterületen szerezhette meg a Mohosz a halgazdálkodási haszonbérleti jogot 2030. december 31-ig.

Még sosem látott feladatokat kell ellátni

2018. február 05. 11:10
A modern világ kihívásai, az állandó változás nagyon gyors alkalmazkodásra késztetnek minket, olyanra, amihez alaposan ki kell lépnünk a komfortzónánkból. De hogyan tudunk erre, ha nem is felkészülni, mert azzal már késében vagyunk, hanem lépést tartani vele? Erről is kérdeztük Lőrincz Orsolyát, a GROW Csoport ügyvezetőjét. A téma a március 21-i Tréning Kerekasztal Konferencián is napirenden lesz.