A szakképzés színvonala meghatározza az agrárium jövőjét

2018. március 12. 07:35
A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagyrészt azon múlik, hogy az agrárszakképzés mennyire gyakorlatias, mennyire képes alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez, hogy a mindennapok kihívásaira fel tudja-e készíteni a tanulókat – jelentette ki a földművelésügyi miniszter a velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium beruházásátadási ünnepségén, ahol Tessely Zoltán és L. Simon László országgyűlési képviselők is köszöntőt mondtak.

Fazekas Sándor a magyar agrárszakképzés patinás intézményében úgy fogalmazott: hazánkban az agrár- és élelmiszergazdaság további megerősítése elképzelhetetlen a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása nélkül. Nagyon fontos, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét ráirányítsuk a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre. Az ágazat hazai és nemzetközi versenyképessége nagymértékben függ az azt megalapozó szaktudástól, kiemelten a szakképzés minőségétől.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

A miniszter felidézte: a velencei intézmény 55 éve meghatározó szerepet tölt be a mezőgazdasági szakképzésben, öt éve pedig a Földművelésügyi Minisztérium szakképzési hálózatának része, amelybe mára már 62 iskola kapcsolódott be. Mint fogalmazott, összesen 20 ezer diák tanul a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben. A mezőgazdaság növekedési pályára állt, ezt az is igazolja, hogy az agrárszakképző intézményekben tanulók létszáma stabilizálódott. A 2017-18-as tanévben 7830 fiatalt sikerült beiskolázni, ami bíztató a jövőre nézve: a mezőgazdaság mára a tanulók számára perspektívát, megélhetést biztosít.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium emeletráépítéssel bővült, amelynek köszönhetően javultak az oktató-nevelő munka körülményei. Az új szinten a már meglévő nyolc mellé további négy szaktantermet, valamint két csoportfoglalkozásokra alkalmas helyiséget, irodákat és más, a minőségi oktatást szolgáló termet alakítottak ki. Ennek köszönhetően a diákok immár a modern előírásoknak és elvárásoknak megfelelő környezetben tanulhatnak – soroltra az agrártárca vezetője.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

Mint elmondta, a fejlődés nem áll meg, hiszen újabb pályázat keretében a velencei intézményben energetikai korszerűsítés zajlik majd, amely magába foglalja az összes épület fűtési rendszerének cseréjét, valamint a korszerű és költséghatékony energiagazdálkodást segítő napelemek beépítését. A hozzávetőleg 280 millió forint értékű projekt munkálatai 2018 áprilisában kezdődnek és októberben fejeződnek be. Ezen kívül TAO pályázati forrásból egy kosárlabdacsarnok épül az iskola területén

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Felfüggesztette egy budai étterem ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét a NÉBIH

2017. június 26. 09:04
30 kg nyomon követhetetlen készétel forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy budai vendéglátóhelyen. Az ellenőrzés során megállapított komoly élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal elrendelték az üzlet ételkészítő és –forgalmazó tevékenységének felfüggesztését is.

Nem adnak pénzt a migránsválságra az uniós agrárminiszterek

2018. március 21. 07:48
Nem lehet majd migrációs célokra felhasználni a 2020 utáni uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásait a tagországok agrárminisztereinek döntése szerint. Várhatóan megmaradnak a területalapú támogatások is.