A szélsőséges időjárás elvitte magával az európai dinnyét a nyár közepén.

2023. július 05. 16:16
Mint azt a napi.hu írja: Európa nagy dinnyetermesztő országaiban komoly gondot okoz, hogy július első felében gyakorlatilag eltűnik a piacról a spanyol görögdinnye, de az olasz termés is kevés, miközben a többi termőkörzetben még egyik fajta sem érik jelentős mennyiségben. Spanyolországban és Olaszországban – amelyek Észak-Európa ellátása szempontjából a legfontosabb országok – óriási károkat okozott a dinnyeföldeken a májusra és júniusra jellemző viharos időjárás. 
A szélsőséges időjárás elvitte magával az európai dinnyét a nyár közepén.

A rossz idő ugyanis éppen akkor köszöntött be, amikor a kiültetés időszaka volt, majd később újra lecsaptak a zivatarok, jelentős pusztítást okozva a termésben. Az ültetvényeket tönkretették a jégesők, a sok eső miatt pedig elszaporodtak a kórokozók és a különböző növényt károsító gombafélék.

A terméskiesés olyan jelentős, hogy várhatóan július első két hetében komoly dinnyehiány jellemzi majd Európát.

A készlethiány miatt az egekbe emelkedtek az árak, a kiesés pedig Észak-Afrikából, Marokkóból és Tunéziából sem pótolható, mert a termés silány minőségű. Ezekből az országokból évtizedek óta jelentős mennyiségű sárga- és görögdinnye érkezik Hollandiába, Belgiumba, Németországba és az Egyesült Királyságba.
 
Magyarországon nem várható, hogy érzékelhető hatása lesz a dél-európai terméskiesésnek.
 
Ez annak köszönhető, hogy miután az ország dinnyetermő területe jelentősen csökkent az elmúlt években, idén kedvező fordulat következett be: a tavalyi 2600 hektárról idén ismét nőtt, 2900 hektárra.
 
A hazai dinnyeszezon július elején indul az ország déli részén, majd jóval később, augusztusban érik a termés Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye termőterületein. Ennek köszönhetően akár szeptember végéig is kitarthat a szezon.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A termelői piac lelke a szervező

2024. május 13. 09:47
Napjainkban több mint 310 termelői piac működik hazánkban. A jó gyakorlatok átadására és a 21. századi működés kihívásainak megbeszélésére rendezett tanácskozást a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Sok gyümölcs, kevés gond! Erre a gyümölcsfára neked is szükséged van!

2024. október 02. 13:17
A szilvafa nem csak árnyékot, de bőséges termést is ad. Nem is beszélve a lekvárról és a pálinkáról.