A termelők digitális átállását hogyan szolgálhatják az agráradatok

2020. december 07. 09:44
A mezőgazdaság digitalizációja igazi kihívást jelent a szakpolitikának. Részben azért, mert - más területektől eltérően - rohanunk azután, ami a földeken már zajlik. Gondoljunk csak a drónok, vagy az adathasználat szabályozásának kérdésére – fogalmazott Juhász Anikó a német Szövetségi Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Minisztérium és az Európai Agrár Kutatási Kezdeményezés online tanácskozásán.
A termelők digitális átállását hogyan szolgálhatják az agráradatok

Az agrárminisztérium helyettes államtitkára a mezőgazdaság digitális átalakulásával, valamint az agrár-adatok kezelésével és a jogi szabályozás kialakításával (magatartási kódex fejlesztésével) kapcsolatban, az összesen 1104 regisztrált résztvevővel tartott eseményen elmondta, rendkívül fontos, hogy a jogalkotó körültekintően járjon el, figyeljen arra, hogy a már működő jó gyakorlatok kedvező hatásai ne sérüljenek a szabályozás által. Ehhez pedig a tagállami szabályozás elsőbbségére, rugalmasságára, és időre van szükség.

Juhász Anikó szerint a másik komoly szakpolitikai kihívás az, hogy sok iparágtól eltérően az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői rendkívül sokan vannak, és nagyon eltérőek mind méretben, mind felkészültségben. Ugyanakkor mivel minden termelő kapcsolódik az élelmiszerellátásunkhoz és jelentősen befolyásolja a természeti erőforrásainkat, ezért senkit sem hagyhatunk hátra a digitális fejlődésben, a legkisebbeket sem – fogalmazott a helyettes államtitkár. Ebben, mint mondta, segíthet az új Közös Agrárpolitika agrártudás és innovációs rendszere, amelyben fontos szerepe lehet a digitális átállást segítő tanácsadásnak. Magyarország jó példa lehet azzal, hogy a névjegyzéki szaktanácsadók alapképzésének már jelenleg is része a digitális ismeretek bővítése.

Julia Klöckner német szövetségi agrárminiszter kifejtette, hogy a mező- és élelmiszergazdaság számos digitális innovációja lehetőséget nyújt a fenntartható termeléshez, a biodiverzitás és az állatjóléti szint növeléséhez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez, összességében pedig nagymértékben segíti a globális élelmezésbiztonság megvalósulását. A tárcavezető a német kormány elkötelezettségével kapcsolatban emlékeztetett, hogy az agrárium digitális átalakulását 2024-ig 1 milliárd euróval támogatják, ezen belül pedig 45 millió euró értékben segítik a mesterséges intelligencia fejlesztését.

A rendezvényt elnöklő Prof. Dr. Friederike Engel Hessel agrárdigitalizációért felelős német miniszteri biztos összefoglalójában kiemelte, hogy a mezőgazdaság digitális átalakulásának részese az ágazat összes szereplője, egészen a fogyasztókig. Aláhúzta a tudomány, valamint az irányelvek és szabályozók fontos szerepét a gazdálkodók jogbiztonságának megteremtése érdekében.

 

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Falu Program margójára

2019. május 15. 07:58
A Magyar Falu Program a kormány egyik legfontosabb törekvése, mert sok száz magyar falu helyzete valóban aggasztó  

Kérdések és válaszok: itt van minden, amit az új agráradózási törvényről tudni kell

2020. november 17. 09:06
Várhatóan 2021-től hatályba léphetnek azok a jogszabály-változások, amelyek gyökeresen átalakítják a hazai agráradózás rendszerét. Az új előírások az őstermelőkre és a családi gazdaságokra egyaránt kiterjednek, fő céljuk az agráradózási rendszer egyszerűsítése. A november 3-ai Portfolio Agrár Klub az új agráradózási reformcsomagról szólt, amellyel kapcsolatban számtalan kérdést kaptunk a résztvevőktől. Az Agrárszektor az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei segítségével összegyűjtötte a témában felmerülő legfontosabb kérdéseket, és az azokra adott válaszokat.