A türelem orchideát terem

2023. február 06. 13:27
Csak nagyon kevesen vállalkoznak orchidea termesztésére üzemi körülmények között, mégis a tordasi Botta Kertészet egy különleges szépségnek, a cymbídium orchidea (csónakorchidea) termesztésére szakosodott. A családi kertészet az orchideát vágottvirágként és cserepes dísznövényként is értékesíti, évről évre igyekeznek gazdag szín- és fajtaválasztékkal kielégíteni a piaci igényeket.
A türelem orchideát terem
A kertészetet Botta Zsolt alapította, a nagy tiszteletben álló kertészt szinte mindenki ismerte a szakmában, neve gyakorlatilag egybeforrt a Flora Hungaria nagybani piac történetével amelynek ötletadója,  később ügyvezetője volt, az építkezés is az ő szervezése mellett zajlott.  A tordasi családi házuk udvarán az 1970-es évek végén húzták fel az első üvegházakat és fóliasátrakat, amelyeket folyamatosan bővítettek és fejlesztettek. Egy hektáros hűtött-fűtött virágkertészetet hoztak létre, ahol árvácskát, szegfűt, krizantémot, egynyári növényeket, majd hosszú ideig gerberát termesztettek.
 
Az első Cymbidium állományt egy baráttól kapta Botta Zsolt, és kezdetben inkább kihívásnak tekintette, hogy megtanulja a termesztését, és nem gazdaságossági szempontok vezérelték.
 
Az évek alatt fokozatosan került előtérbe az orchidea termesztése, e tevékenység „felelőse” pedig Botta Veronika, Zsolt lánya volt.  Több mint egy évtizede már csak cserepes és vágott Cymbidiumot termesztenek az üvegházakban.
 
Időzített virágzás
A Botta kertészet fő tevékenysége a vágottvirág-termesztés, de cserepes virágként is egyre népszerűbb az orchidea. Régebben a dobozos orchidea is kedvelt volt, a speciális csőbe állítva hosszú hetekig szép és friss maradt. Ma dobozos kiszerelésben szinte csak anyák napjára és nőnapra keresik, a virágkötők inkább egész virágszálakat vesznek.
A kertészetben a termesztéshez tíz szakaszra bontják a szezont, ami augusztus végétől, szeptember elejétől június közepéig, jellemzően az általános iskolai ballagásig tart.
Ebben a 9-10 hónapban az állományt szakaszosan időzítve virágoztatják, egy tő egy évben egyszer virágzik. A házakat vagy leválasztott hajókat ezért külön kezelik és fűtik, ügyelve arra, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségű és változatos színvilágú virágzó állomány.
 
Virágzás előtt a növénynek hideghatásra van szüksége, a hőmérsékletet folyamatosan veszik vissza, végül a 5-8 °C-os hidegsokktól indul meg a bimbóképződés.
 
A csónakorchidea fényigényes növény, de nyáron a túlmelegedés ellen árnyékolni kell. A Botta Kertészet mindegyik üvegháza különböző fényáteresztő képességű fóliával van ellátva (belülről és kívülről is), ezzel tudják energiatakarékosan biztosítani az optimális fény- és hőmérsékleti viszonyokat. Vegetatív szakaszban a 12-16 °C az ideális, azonban a növények az ennél hűvösebb környezetet is elviselik, virágképződéskor viszont 16-18 °C alá nem eshet a hőmérséklet, mert az késlelteti a virágzást. Korábban gázzal fűtöttek, most aprítékkal üzemelő kazán adja a meleget, a házakban legalább 8 °C-ot kell tartani, az ennél alacsonyabb hőmérséklet már megviseli a növényeket.
 
Szelekció és állománykezelés
A kőzetgyapotban, konténerben tartott tövek víz-, és tápanyagigényesek, a tápoldatot számítógép által vezérelt csepegtetőrendszeren keresztül adagolják. A bimbóképzés után, ha szükséges, átültetik a növényeket nagyobb konténerbe, a lombot metszik, ritkítják.
A csónakorchidea tövek sok évig virágoznak, elvirágzás után tőosztással, a szárgumók szétválasztásával vegetatív módon könnyen szaporítható a fajták többsége.
A szétszedett és levelektől megtisztított „töveket”, bulbákat ládákba helyezik, majd sötétben, és magas páratartalomban, magas hőmérsékleten kihajtásra serkentik. Az etiolált, hajtást hozó gumókat utána fényre teszik, amitől bezöldülnek, utána cserepezik. Fajtától függően, de jellemzően harmadik, negyedik évtől kezd el virágozni az orchidea, utána áthelyezik a növényeket a nevelőházból az „óvodába”. Ott tovább erősítik őket, és ott válik el a sorsuk, azaz, hogy bekerülnek-e az állományba és szedni fogják róla a virágot, vagy töves virágzó orchideaként értékesítik. A szétosztott tövekből ugyanis nincs szükség nagy mennyiségre az állományban, hiszen az a cél, hogy változatos színeket és formákat tudjanak kínálni.
 
Ezért újra szelektálják az állományt, csak az erős, sok virágot hozó töveket hagyják meg vágottvirág szedésére.
 
Azokat amelyekből túl sok van, esetleg már nincs nagy igény rá a piacon nem érdemes érdemes állományba tenni, ezért - noha nem ez a fő profil- a töveket addig nevelik, amíg a virágzatok kinyílnak, és cserepes növényként értékesítik a nagybani virágpiacon.
 
A tövenkénti virághozam nagyon eltérő, a fajtától, a tő korától és méretétől is függ, de a technológia és a kijutatott tápanyag mennyisége is befolyásolhatja. A virágszál kineveléséhez nagyjából öt hónap kell. Amikor elkezdenek a bimbók fejlődni, egy speciális gumiszalag segítségével tartják egyenesen a fejlődő virágszárat. Ehhez a gumin folyamatosan állítanak.
 
Ez szintén nagyon munkaerő- és időigényes feladat, gyakorlatilag minden héten, minden egyes bimbót ellenőrizni kellene. 
A kinyílt virágok egyébként nagyon tartósak, a tövön hetekig díszítenek.
 
Az öntözéshez igyekeznek lágy esővizet használni. Ennek érdekében szinte minden üvegház alatt földalatti tartályt helyeztek el, vagy felszíni tartályban gyűjtik az esővizet. Ha nincs elegendő esővíz, akkor lágyítják a vizet a csapvizet.
Kártevők közül a tripszre és a takácsatkára érzékeny az orchidea, és a csigák is egyre nagyobb károkat okoznak.
 
A kertészet egyre inkább törekszik a környezetkímélő megoldásokra, például hasznos rovarok telepítésével.
 
A mozaik vírustól az eszközök fertőtlenítésével, a beteg növény eltávolításával védekeznek.
Változó divat
A kertészet több mint száz fajtát tart, azonban időközönként változnak a fogyasztói szokások, így a virágkötészetben is változnak a trendek. Ezt folyamatosan figyelniük kell, és amennyire lehet, próbálják az állományokban is követni a változásokat, és többet tartani a divatosabb virágszínekből. Ez igen nehéz, hisz több éves kultúráról van szó.
 
Botta Veronika szerint egyébként a magyar virágkötők élen járnak világviszonylatban is, azt tapasztalják, hogy a neves hazai virágkötők képesek akár diktálni is a trendet.
Most nagyon népszerűnek számítanak az egyszínű virágok, és amíg a nagy virágú fajták háttérbe szorulnak, a mini virágú fajtákra fokozatosan nő az igény. Örök kedvenc viszont a rózsaszín és a fehér, valamint annak különböző árnyalatai szintén sosem mennek ki a divatból. Ennek megfelelően a telepen az állomány harmada fehér virágú orchideából áll. Télen keresettebb a barna és a markánsabb színek, nyáron az esküvői szezonban a pasztellszínű virágok a kapósak, anyák napjára pedig a bordó és a lila színek a kedveltek.
 
Az összesen hét főt foglalkoztató kertészet napi munkáját férjével közösen irányítják és az értékesítésben Veronika kommunikáció-média szakon tanuló egyetemista lánya is mind többet segít.
 
Csak a nagybani piacon értékesítenek, stabil törzsvásárlói körük van, de aktívak a közösségi felületeken is, úgy tapasztalják, hogy a szakmai közönség egyre szívesebben használja ezeket a platformokat. Szakmai workshopokat is szerveznek, ahol neves hazai virágkötők tartanak a kertészetben foglalkozásokat, miközben az érdeklődők saját maguk által szedett virágokból alkotnak, és új, modern virágkötészeti technikákat sajátíthatnak el.
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Technológiai modernizáció zajlik a magyar mezőgazdaságban

2023. január 26. 11:34
zt bizonyítja, hogy évek óta dinamikusan nő a magyarországi mezőgazdasági gépek értékesítése - mondta Nagy István agrárminiszter a 41. AGROmashEXPO és Agrárgép Show kiállítás megnyitóján szerdán Budapesten a Hungexpón.
 
Nagy István kiemelte, 2021-ben átlépte a 300 milliárd forintot a mezőgazdasági gépek és alkatrészek forgalma. A növekedés 2022-ben is folytatódott: csak új mezőgazdasági gépekre és eszközökre a gazdálkodók tavaly az év első kilenc hónapjában 269 milliárd forintot költöttek.

A határon túli magyar borászok is számíthatnak az anyaország támogatására

2024. február 26. 15:47
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a történelmi magyar borvidékek fejlesztésére és a külhoni magyar borászok közösségének támogatására – jelentette ki Nagy István tárcavezető, pénteken, febr.23.-án, Székelyhídon az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének székházátadási ünnepségén.