A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek

2023. november 29. 14:32
A vizes élőhelyek hazánkban és az egész világon védelmet igényelnek, hiszen a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé tartoznak. Ugyanakkor rendkívüli fajgazdagsággal rendelkeznek, jelentőségük pedig az embereknek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén is kiemelkedő – jelentette ki Rácz András, az Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 konferencián november 24.-én, pénteken.
A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek
Az államtitkár beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy ezen területek mozaikosak, feldaraboltak, megőrzésük állandó figyelmet és aktív beavatkozást igényel, ezt végzi a 10 hazai nemzeti park 1245 munkatársával. A társadalom is felismerte, hogy a történelem során tapasztaltnál sokkal természetesebb módon kell viszonyulni a vízmegtartási kérdésekhez. Ezen igényhez a döntéshozatal is idomult, amely a talajban és a tájban történő jelentősebb víztározáshoz és a vizes élőhelyek rekonstrukciójához vezetett – fogalmazott Rácz András.
Az államtitkár szerint a vizes élőhelyek védelme nem öncélú, hiszen a természetvédelem mellett más ágazatok is szorosan kötődnek hozzá, ezen ökoszisztéma szolgáltatások éltetik a társadalmat. Ennek jelentőségét a magyar természetvédelem már korán felismerte, ami a védetté nyilvánítások, majd a Natura 2000 hálózat létrehozása során is megnyilvánult. Hazánk 1979-ben csatlakozott a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezményhez, amely a legaktívabb, legnagyobb hatású természetvédelmi egyezmények egyike. Ennek keretében összesen 29 helyszín több mint 260 ezer hektár kiterjedéssel ramsari terület – azaz nemzetközi jelentőségű vizes élőhely – besorolást nyert. Kiemelkedő munkát végez ezen a területen a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is, amelyhez az idén 20 éves Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke is jelentősen hozzájárult – fűzte hozzá Rácz András.
 
A nemzeti parkok munkatársainak erőfeszítése az uniós források, mint az idén ciklusát záró a KEHOP – Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program – nélkül hiábavaló lenne. A 10 nemzeti park igazgatóság ebben az uniós pénzügyi időszakban több mint 38 milliárd forint forrást használt fel, 100 egyedi beruházás keretében sok ezer helyszínen, összesen mintegy 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Ezen projektek kétharmada klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett, amelynek kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióra fókuszált – mondta az államtitkár.
 
agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Nagy István: Az ország kenyere a kihívások ellenére idén is biztosított

2023. augusztus 14. 14:14
Az ország kenyere biztosított, a kenyérgabona már a magtárakban van, és ez a legfontosabb és legmegnyugtatóbb mondata egy agrárminiszternek – jelentette ki Nagy István pénteken Hajdúböszörményben, a Hajdúsági Expo és Kelet-magyarországi Agrárfórum megnyitóján.
 
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt héten lehullott jelentős mennyiségű csapadék megnehezítette és megakasztotta a betakarítási munkákat. A még le nem aratott gabonák sok helyen megdőltek.

Ismét változott az eGN-rendszer

2024. április 05. 15:49
Újabb javítások történtek.
 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felhasználóit, hogy újabb frissítés zajlott le a rendszerben.