Áder János: a megtermelt élelmiszer egyharmadát nem fogyasztjuk el
2023. szeptember 06. 14:13
A pazarlásmentes missziót folytató Dalmadi Júlia élelmiszer-futurista vállalkozó mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető.

Dalmadi Júlia elmondta, titulusa azt jelenti, hogy folyamatosan figyeli a trendeket, kihívásokat, illetve a problémák megoldására szolgáló törekvéseket az élelmiszeriparban, de „távolabbra néz a jövőbe”, hiszen már arról is lehet gondolkodni, „hogyan fog kinézni az étel, ami 2050-ben a tányérunkra kerül” – írta az MTI.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke alapproblémának nevezte a podcastben, hogy a megtermelt élelmiszer egyharmadát nem fogyasztjuk el, kidobjuk, Magyarországon is rengeteg élelmiszer kerül a szemétbe.
A kérdés az, hogyan mentsük meg ezeket, illetve az élelmiszerhulladékból hogyan lehet értéket teremteni – fűzte hozzá.
Dalmadi Júlia kifejtette: bár inkább arról hallunk, hogy nő a bolygó népessége, és gondot okoz, hogy a növekvő népességet ellássuk élelmiszerrel, valójában azonban már termelünk annyit, hogy mindenkinek jusson, csak nincs egyenlően elosztva az élelmiszer a világban.
A legtöbben arra próbáltak megoldást találni, hogyan tudnánk még többet termelni, ám az élelmiszergyártás sok termőföldet, vizet, erőforrást vesz igénybe, és ezek végesek – mutatott rá az élelmiszer-futurista.
A szupermarketek polcai roskadoznak, és megvásárolunk élelmiszereket csak azért, mert akciósak – említette a pazarlás egyik okát. A másik ok, amiért egy élelmiszer szemétbe kerül, hogy nem felel meg a minőségi elvárásoknak, esetleg csak nem úgy néz ki, mint ahogy azt a fogyasztó elvárja. Emellett vannak olyan alapanyagok, olyan részei egy termésnek, amelyről nem is tudjuk, hogy tápanyagban gazdag, és ehető is lehetne, ezért dobjuk ki – folytatta Dalmadi Júlia.
Áder János felvetette, hogy az élelmiszer megmentésénél a régi tudást kellene feleleveníteni. Például ha megszáradt a kenyér vagy a zsemle, zsemlemorzsát készíthetünk belőle, disznóvágáskor a húsnyesedékből kolbászt, a felesleges gyümölcsből lekvárt vagy pálinkát. Tehát ennek megvan a kultúrája.
Dalmadi Júlia megjegyezte, hogy pénzt is dobunk ki azzal, ha valamit nem használunk fel. „Kényelemre törekszünk, és ennek ára van, ez landol a kukánkban” – tette hozzá.
Első termékükről, a sörtörköly granoláról azt mondta, a sörtörköly a sörgyártás mellékterméke, ami eddig legjobb esetben állati takarmányozásra került, de sokszor inkább a szemétbe.
A „kézműves sörfőzde ökoszisztéma” nyitott volt a kísérleteikre, így most már ez a rostban, fehérjében, B-vitaminokban gazdag alapanyag reggeliző pehely formájában jut el a fogyasztókhoz. „Ezzel kezdtük a pazarlásmentes missziót” – mondta Dalmadi Júlia.
Most már sok visszatérő vásárló van, egyre több viszonteladó, online szupermarketekben is elérhető a granola, és van igény arra, hogy legyen más termék is ebből az alapanyagból – közölte.
Beszélt arról is, hogy hamarosan egy krékert dobnak piacra, tehát „a sörgyártás melléktermékéből sörkorcsolya is lesz”. Továbbá tesztelnek más melléktermékeket is, mint a szörpgyártásnál a gyümölcshús, rostok, héj, mag, sőt, van olyan termékük, amibe kávézacc kerül.
Dalmadi Júlia hangsúlyozta, hogy a céljuk nem az, hogy csak a saját portfóliójuk bővüljön, hanem hogy segítsenek más cégeket, hogy az ő portfóliójukban is megjelenjenek az újrahasznosított élelmiszerek.
Áder János úgy vélte, mindez „színvonal emelkedéshez, kínálat bővüléshez, és az élelmiszerpazarlás csökkenéséhez vezethet”. Megemlítette, hogy villányi borászok azt találták ki, hogy a szőlőmagot lehet porítani, és ez az őrlemény nagyon egészséges étrendkiegészítővé tud válni.
Kérdésére válaszolva Dalmadi Júlia elmondta, hogy a szeptember utolsó hetében megrendezendő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági Expón is részt vesznek, ahol lesz kóstoló és workshop, továbbá három élelmiszeripari mellékterméket mutatnak be, és ötletelnek a felhasználási lehetőségeikről.
forrás:agrotrend.hu/MTI
Kapcsolódó cikkek
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit
2023. november 29. 15:03
A budapesti Édes Szelet cukrászdáé lett az év diós bejglije, a gyomaendrődi Desszert Centeré az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a siófoki Dinasztia Cukrászda Adventi pirkadat elnevezésű bejglije nyert.
Mi lesz a meggy sorsa?
2023. szeptember 11. 14:30
Az idén ötödével kevesebb lett a hazai meggytermés, mint tavaly, a konzervgyárak mégis 15%-kal olcsóbban vették át a gyümölcsöt.
Alapvető gond, hogy bár a legnagyobb meggykonzerv-exportőrök vagyunk az unióban, gyakorlatilag egyetlen ország, Németország vásárolja a terméket, és ki is használja ezt a helyzetet. A FarmerExpón rendezett tanácskozáson erre a problémára kerestek megoldást a résztvevők.