Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.

2023. december 04. 14:40
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az Agrárminisztérium támogatásával, a cégek felajánlásait december 15-ig várják, az élelmiszercsomagokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztja szét tagjai között - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Nobilis Márton.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.
Közölte: az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett 2022-ben, ez egy főre vetítve mintegy 127 kilogramm volt, míg a magyar adatok ennek nagyjából a felét mutatták. A Nébih Maradék nélkül programjának 2016-os indulása óta 27 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék, de az egy főre jutó 60 kilogramm így is mintegy 430 ezer ember éves táplálékigényét elégíthetné ki - fogalmozott.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő  Központ Nonprofit Kft. | hirado.hu
A programban az áruházláncoktól és vállalkozásoktól várják a felajánlásokat, 5-10 ezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszert tartalmazó csomagokat szeretnének eljuttatni a rászorulóknak - mondta. Az adventi jótékonysági akcióval egyben az élelmiszerpazarlás visszaszorítására is próbálják felhívni az emberek figyelmét - hangsúlyozta az államtitkár.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő  Központ Nonprofit Kft.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója jó példának nevezte a jótékonysági akciót a civilek, a gazdasági társaságok és az állam együttműködésére.
 
A kormány 2010-ben kezdte meghonosítani a szolgáltató állam koncepcióját és megvalósítását, amelynek lényege, hogy az állam a döntésivel támogatást nyújtson társadalmi csoportoknak és segítsen a mindennapokban - mondta.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indítottak az  Agrárminisztérium támogatásával | BorsOnline
Példaként hozta fel, hogy a népszámlalás során használt táblagépeket kiosztották iskoláknak, civil szervezetek, polgárőröknek, de ilyen a gondosóra program is, amely Európában egyedülálló kezdeményezés, és minden 65 év feletti idős ember igényelheti.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő  Központ Nonprofit Kft. | Nyitrai Zsolt
Megemlítette, hogy a sérült gyerekek napján a MÁV-Volán csoport ingyen szállította a családokat a Fővárosi Állatkertbe és a szolgáltató állam működésére jó példa a cukorbetegek nyári táboroztatása vagy az iskolai laptopprogram is.
Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszédében felidézte: az ÉKM 2022-ben kezdte meg működését, feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek összegyűjtése és elosztása karitatív szervezetnek. Hangsúlyozta: az ÉKM első adventi jótékonysági akciója során az áruházláncok mellett felvették a kapcsolatot az élelmiszergyártókkal és kereskedőkkel is és várják a tartós élelmiszerek felajánlását.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő  Központ Nonprofit Kft. | Nyitrai Zsolt
Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke, elmondta, örömmel fogadták az Agrárminisztérium és az ÉKM jótékonysági akcióját; a beérkező élelmiszercsomagokat a szervezet 22 ezer tagja között osztják majd szét.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Highlights of Hungary: panziótulajdonosok és Szabi, a pék a társadalmi díjazottak között

2024. november 15. 16:01
Gáll Levente és Tímea, a Magyar Hospice Alapítvány, valamint Szabadfi Szabolcs, azaz Szabi, a pék kapta idén a Highlights of Hungary Társadalmi Díjakat – közölték a szervezők pénteken.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 17. 15:35
A Vidékfejlesztési Program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - jelentette ki Nagy István agrárminiszter ma Bakonycsernyén.