Agrártechnológiai tudástranszfer átadási lehetőségekről is tárgyalt brazil partnerével Nagy István agrárminiszter

2019. október 18. 08:04
Fernando Silveira Camargo a brazil Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszer-ellátási Minisztérium innovációért, vidékfejlesztésért és öntözésért felelős államtitkára hivatalos látogatásra utazott hazánkba. Az államtitkárt csütörtök délután az agrártárca vezetője is fogadta, aki köszönetét fejezte ki azért, hogy a brazil hatóságok egyszerűsítették az exportbizonyítványok engedélyeztetésének folyamatát, így a magyar áruk könnyebben megjelenhetnek a brazil piacon.

Nagy István elmondta, hogy Magyarország együttműködő partnerként felajánlja tudományos bázisát, a minőségi mezőgazdasági termékek előállításának terén rendelkezésre álló értékes ismereteit, ami alkalmassá teszi hazánkat arra, hogy nemzetközi viszonylatban is érdemi hozzájárulást biztosítson az élelmezéssel kapcsolatos kérdések megoldásához.


A megbeszélésen szóba került, hogy a brazil mezőgazdasági kutatóintézet kész magyar kutatókat fogadni rövid időszakokra az intézmény országos hálózatában, és nyitott közös projekteket indítani magyar társszerveivel. A lehetséges együttműködés területei: édesvízi haltenyésztés, erdészet, paprikatermesztés, szakemberképzés, bor és mangalica promóció, de az öntözés is kiemelt szerepet kap -sorolta az agrárminiszter.


A felek arról is tárgyaltak, hogy egy, a vetőmagtermesztés, mintakertek terén létesítendő közös brazil-magyar együttműködéssel helybe tudják vinni a segítséget Afrikába, elősegítve ezzel a nehéz élelmezésügyi helyzetben lévő országok mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását.

(AM Sajtóiroda) kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Meddig jár álláskeresési járadék, ha kirúgtak a koronavírus miatt?

2020. április 17. 08:18
Amennyiben az elmúlt 1 évben végig dolgoztam és bejelentkeznék munkanélkülire, mivel a Covid-19 miatt felmondtak a munkahelyemen, úgy 90 nap állna rendelkezésemre munkát találni. A kérdésem az lenne, ha én május 1-vel bejelentkezek a munkanélkülire, megigénylem az álláskeresési járadékot, és például 11.-én már találok munkát, attól függetlenül megkapom - e a 90 napos segélyt, vagy csak arra a 11 napra időarányosan jár? Illetve igényelhető -e, hogy 11. után a maradék időre megkapjam ezt az összeget?

Így terveznek a munkáltatók a cafeteriával

2019. november 08. 09:41
Bár 2019. november elején a 2020-as adótörvények végleges állapota még nem volt ismert, a munkáltatók nagy része már tervezi, hogy milyen költségkerettel működteti 2020-ban a juttatási rendszerét.