Andrzej Duda: növelni kell az ukrán gabona tranzitját
2023. szeptember 25. 15:36
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
Az államfő rámutatott arra, hogy az ukrajnai háború során az ukrán gabonának csak egy kis része jutott el a valóban rászoruló afrikai és ázsiai országokba, miközben például a lengyel piacon teret hódított.
Úgy látta, nagy problémát okozott, hogy „egyszerre csak megváltoztatta véleményét” az Európai Bizottság (EB), ugyanis eredetileg az ukrán gabonát érintő uniós behozatali tilalommal támogatni akarta a közép- és kelet-európai országokat.
Ezzel az elnök arra utalt, hogy az EB a szeptember 15. utáni időszakra nem hosszabbította meg az Ukrajnával határos országokat védő, május elején kivetett embargót.
Lengyelország nehezen nyugszik bele az EB döntésébe, mert az ténylegesen árt ezen országoknak – jelentette ki Duda, mindazonáltal megerősítette, hogy folytatódik az ukrán gabona tranzitja Lengyelország területén keresztül.
„Szilárd meggyőződésem szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a tranzit minél nagyobb volumenű legyen” – hangsúlyozta Duda.
Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter pénteken közölte: az Ukrajnával szomszédos öt európai uniós ország koalíciója támogatja Janusz Wojciechowski uniós agrárügyi biztos arra vonatkozó javaslatát, hogy az Európai Unió nyújtson pénzügyi támogatást az ukrán gabona tranzitjához. Jelezte: az ügyről jövő héten tárgyal Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszterrel.
Ukrajna hétfőn panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért az ukrán gabonabehozatalt eredetileg ellenző öt európai uniós tagország közül három – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az EB múlt heti döntésének ellentmondva, saját hatáskörben fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmat.
Szlovákia csütörtökön előzetesen arról egyezett meg Ukrajnával, hogy kialakítanak egy licencrendszer alapján működő gabonakereskedelmi mechanizmust. Szolszkij pedig ígéretet tett arra, hogy Ukrajna visszavonja a gabonakivitele korlátozása miatt a WTO-nál Szlovákia ellen tett panaszát.
Közben Lengyelországban felháborodást váltott ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentése, amelyet az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakán tett kedden az ukrán gabonabehozatalt tiltó országokról. Emiatt bekérették Ukrajna varsói nagykövetét a külügyminisztériumba.
Duda viszont pénteken a lengyelországi Poznanban az ukrajnai háború utáni újjáépítésről szóló konferencián „mellékes epizódnak” minősítette a gabona körüli vitát, mert szerinte az nem lesz jelentős hatással a lengyel-ukrán kapcsolatokra.
forrás: agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
A MANGALICA, AZ ÍNYENCEK MALACA
2023. február 07. 19:49
Magyarországon a sertéshúsfogyasztás az utóbbi időben növekedett, mostanra elérte az évi 30 kilogrammot személyenként, és második helyen van a baromfiágazat után - mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn a mangalicahús belföldi népszerűsítéséről, a mangalica, mint prémium élelmiszer lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
A sertéságazat is évek óta változó gazdasági környezetben működik - mutatott rá, megemlítve egyebek közt, hogy tavaly évszázados aszály volt, kevesebb kukorica termett, ami a takarmányellátást nehezíti. A sertéságazat a nehéz gazdasági körülmények között is helytáll, az elszabaduló input árak mellett eleinte csökkenő árakkal kellett számolniuk a tenyésztőknek, de az árak mostanra visszataláltak a helyükre, 2023 első két hetében átlagosan 814 forint/kilogramm volt a vágósertés termelői ára hasított meleg súlyban - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Véghatáridejéhez közeledik „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat beadása
2023. szeptember 25. 15:41
Október 1-jéig van lehetőség – többek közt a vízmegtartási, valamint az öntözési lehetőséget biztosító – támogatási kérelmek benyújtására „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat keretében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a projekthez kapcsolódóan a szükséges vízjogi engedély még nem áll rendelkezésükre, soron kívül vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatósági hatáskörrel rendelkező katasztrófavédelmi igazgatósággal az engedélyezési eljárás eredményes lezárása, a pályázati feltételeknek megfelelő kérelmek benyújtása érdekében.

