Ángyán József újabb jelentése: Bács-Kiskunban sem azé lett a föld, akik megműveli

2019. július 22. 07:48
Ezúttal Bács-Kiskun megye visszás földbérleti pályázatait tárta fel Ángyán József, az előző Orbán-kormány volt parlamenti államtitkára.
Nem meglepő: immáron a kilencedik, alaposan végigelemzett és szakmai adatokkal, tényekkel alátámasztott, s a Népszavához eljuttatott jelentés is azt igazolja, hogy a kormányzati propagandával szemben nem a helyben élő gazdák, hanem Fidesz-közeli NER-lovagok nyerték meg az állami földek javarészét. A most vizsgált megyében az elkelt területek 321 nyertes árverezőhöz kerültek, de ezen belül ma földek hatvan százalékát, 5600 hektárt mindössze 19, családi, rokoni és vállalkozói szálakon összefonódott nagy érdekeltség szerezte meg. A nyertesek 72 százalékának – ők azok, akik messze ülnek a tűztől – együttesen csupán a területek alig 16 százaléka, kevesebb, mint 1600 hektár jutott. A helybeli gazdálkodó családok elől a földek jelentős részét – e megye esetében több mint kétharmadát – külső, tőkeerős árverezők szerezték meg, ráadásul az elárverezett terület több mint egyharmada olyan pályázóhoz került, aki a kormányhatározatban rögzített húsz kilométernél jóval messzebb, átlagosan kétszer akkora távolságra lakik az elnyert területtől. 
A bérleti viszonyok elemzése azt mutatta, hogy az elárverezett földek több mint négyötöde bérlők által művelt terület volt, s ezek felét 4 nagy tőkés társaság - a Bácsalmási Agráripari Zrt. a Városföldi Agrárgazdaság Zrt. a Tiszaalpári Agrárgazdaság Kft. és a Kalocsai Mezőgazdasági Zrt - használta. Ángyán szerint közülük a „baráti” besorolású bérlők esetében szembetűnő, általános jelenség, hogy a meghirdetett bérleményeik jelentős részét, akár egészét maguk vásárolták fel. Ezzel szemben a „nem baráti” nagy bérlők – például a Medgyessy-kormány idején privatizált Bácsalmási Agráripari Zrt. – területének javarészét mások, leginkább Fidesz-közeli agrárvállalkozók kaparinthatták meg: köztük például Kárpáti Lászlónak, az ország egyik legnagyobb multi-milliárdos agrárvállalkozójának családtagjai valamint több közös cégben érdekelt üzlet- és vezetőtársai, de jutott a fideszes Bányai Gábor országgyűlési képviselő által pártfogolt kiskunhalasi polgármester családtagjainak is. Ángyán szerint nemcsak erre a konkrét földterületre, hanem egész Bács-Kiskun megyére is általánosan jellemző, hogy kormányközeli rokoni, baráti, vállalkozói érdekkörök jutottak jelentős állami földterületekhez. 
E megye adatai is cáfolják azokat a kormányzati állításokat, amelyek szerint versenyben kialakult piaci áron jutottak a nyertesek az állami földterületekhez: a közel tízezer hektárnyi, elárverezett megyei területnek ugyanis több, mint fele – 5400 hektár - licitálás nélkül került a sikeres árverezőkhöz, valódi árverseny a területek kevesebb, mint kilenc százalékánál volt tapasztalható. A professzor szerint az is fényesen cáfolható, hogy helyben élő „földművesek” és fiatal családok szereztek földeket – noha ez lett volna eredetileg a törvényhozók állítólagos szándéka.
nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy István: indul a digitális agrár-rezsicsökkentés

2019. április 05. 08:03
Még az idén elindul a Digitális Agrárstratégia (DAS) megvalósítása - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten a Figyelő című hetilap „Agrárpiac: az aranytartalék” című konferenciáján. Kiemelte, hogy a digitális agrár-rezsicsökkentés célja minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, illetve a kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése.

Nagy István: Az uniós mezőgazdasági támogatások szinten tartására van szükség

2019. május 15. 08:33
A támogatások jelenlegi szintjének megőrzésére, megfelelő keretszabályokra, illetve egyszerű feltételekre van szükség az Európai Unió mezőgazdasági politikájában – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden Brüsszelben.