Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjakat

2018. október 05. 08:56
Négy kategóriában hirdettek győztest „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjátadón csütörtökön Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton 21 szervezet vett részt. Az eseményen Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az ökoturizmus legnagyobb letéteményesének nevezte a hazánkban működő 10 nemzeti parkot.
 

A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik, illetve a programok szervezői számára lehetőséget adjon kínálatuk élményalapú megmérettetésére. A verseny így elsődlegesen a turisták által a természetben átélhető élményekre fókuszált. A cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak, több kategóriában.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

Az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, a csütörtökön Budapesten megtartott díjátadón arra hívta fel a figyelmet, hogy az ökoturizmus, a gazdasági érdek, valamint a védendő értékek megőrzése, és bemutatása összehangolható. Rácz András hangsúlyozta: a hazánkban működő 10 nemzeti park „az ökoturizmus legnagyobb letéteményese” Magyarországon. A nyilvántartott körülbelül 700 létesítmény, tanösvény több mint felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik. Az államtitkár kiemelte, ezeket a helyeket 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel évente, de valójában ennél sokkal nagyobb az érdeklődők száma. Olyan programlehetőségek is vannak ugyanis, amelyekre nem kell jegyet váltani. Hozzátette: a nemzeti parkok növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy 10 év alatt 80%-kal bővült a látogatók száma, amihez a természetvédelemért dolgozók áldozatos munkája mellett az európai uniós támogatások is hozzájárultak.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

Rácz András arra is rámutatott, hogy nemzeti parkokon keresztül az előző uniós költségvetési ciklusban 11 milliárd forint értékben valósultak meg ökoturisztikai fejlesztések. Ennek eredményeként 53 új létesítmény épült meg és 16 korábbi került teljes megújításra. 2020-ig több mint 60 milliárd forintból részesül a természetvédelem. Ebből a forrásból jelentős rész jut majd a természetvédelmi bemutatási tevékenységre és az ökoturizmusra is. Az államtitkár hangsúlyozta megépülhet például a látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Dömösön ökoturisztikai bemutatóhely létesülhet, a bükki Szeleta Parkban pedig a kőkorszaki kultúrának lesz egy egyedülálló bemutatóhelye.

A rendezvényen a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a minőségi turizmus fejlesztésére hívta fel a figyelmet.Gajda Tibor beszélt arról is, hogy a pályázaton olyan kezdeményezéseket díjaztak, amelyek a maguk területén úttörők és innovatívak. Magyarország sokkal több élményt kínál annál, mint amit a Balaton vagy a hazai fürdők jelentenek. Éppen ezért nagyon fontos a természetközeli élményeket biztosító turisztikai termékek világa, ahol hangsúlyosan megjelenik az ökológiai szemlélet is – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

„Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A beérkezett pályamunkákat az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Végül négy kategóriában hirdettek győztest. Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye - „Élmény a helyiekkel” - Írottkő Natúrparkért Egyesület és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: Miénk itt a rét! rendezvénye. Az év „családbarát” ökoturisztikai élménye - „Élmény a családnak”- Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.: Budakeszi Vadaspark. Az év „hozzáférhető” ökoturisztikai élménye - „Élmény korlátok nélkül”- Szombathelyi Erdészeti Zrt.: Jeli rododendronvirágzás. Az év „digitális” ökoturisztikai élménye - „Digitális öko-élmény.” - Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: Tettyei Mésztufa-barlang.

(AM Sajtóiroda)

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Ezekben az országokban leghosszabb a munkaidő

2018. február 05. 11:48
Egy felmérés szerint a mexikóiak dolgoznak a legtöbbet, míg a németeknél a legrövidebb a munkanap - írja a World Economic Forum.

Természetvédelemre 30 milliárd forint jut 2020-ig

2016. május 11. 08:15
Legalább 60 kiemelt környezetvédelmi fejlesztés valósulhat meg 2016-ban több mint 24 milliárd forintból.