Eltűnt majdnem 40 ezer őstermelő

2017. január 11. 08:04
A korábbiaknál kevesebb gazdálkodó váltott ki új kártyaalapú őstermelői igazolványt. Az új igazolványokkal rendelkező őstermelők száma 38 ezerrel csökkent.

A legnagyobb horderejű agrárkamarai feladat az őstermelői igazolványok cseréje volt tavaly – jelentette ki sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. A tartós, hamisítás ellen védett, elektronikus kártyaalapú igazolványok bevezetésével többek között azt kívánták elérni, hogy fehérítse a gazdaságot, erősítse a fogyasztói tudatosságot, az őstermelők és a vásárlók közötti bizalmat, és a termékek nyomonkövethetőségén keresztül támogassa az élelmiszerbiztonságot.

Az elmúlt év végéig 257 ezer kártyaalapú igazolványt igényeltek az őstermelők. Ez mintegy 35 ezerrel kevesebb, mint amennyi 2015 végén, illetve 2016 végén hatályát vesztette. A 257 ezer igazolványhoz - a közös őstermelői igazolványok miatt - 321 ezer őstermelő tartozik, ez a szám 38 ezerrel marad el a korábbitól - mondta a NAK elnöke.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

24 tonna jelöletlen burgonyát foglalt a NÉBIH

2017. április 24. 07:56
24 tonna teljesen jelöletlen burgonyát zároltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy lengyel rendszámú kamionban. A foglalásra a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának szervezésében tartott EKÁER ellenőrzésen került sor. A lefoglalt tételt az érintett vállalkozó a hatóság jelenlétében megsemmisíttette.

Az élelmiszer-ipari cégek 89 százalékát érinti a szakmunkáshiány

2017. január 05. 07:52
A cégek 81 százalékának leginkább szakmunkásra lenne szüksége – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi reprezentatív, 1000 munkáltatóra kiterjedő felmérésből, amit kedden hozott nyilvánosságra.