Átadták „Balaton illata 2023” fotópályázat nyereményeit
2023. november 06. 13:26
A 65.000 tagú Balatoni értékmentés közösség által szervezett Balaton illata elnevezésű fotópályázat díjkiosztó ünnepségét egy rekord kísérlet előzte meg a fonyódi Szaplonczay sétányon. A Balatont egy időben, egy helyen fotózás témájú flashmob eseményre több, mint száz fő gyűlt össze és készítettek közösen képeket a magyar tengerről.
![Átadták „Balaton illata 2023” fotópályázat nyereményeit Átadták „Balaton illata 2023” fotópályázat nyereményeit](static/content/articles/9000/9452.jpg?0853729961039122)
Ezt követően került sor a nyeremények átadására a Fonyódi Művelődési Házban. Erdei Barnabás, Fonyód Város alpolgármestere köszöntötte a résztvevő vendégeket és beszélt a település páratlan panorámát kínáló, idén felújított sétányáról, a híres személyekről , akik korábban megfordultak itt és a neves művészekről, akiket megihletett a hely szépsége, különleges atmoszférája.
Bánki Károly a szervezők nevében elmondta, hogy a program elérte célját, megmutatták, hogy egy virtuális közösség az online térből kilépve milyen nagy tettekre képes az összefogással. A másik elképzelésüket is sikerült megvalósítani, hogy a másfél hónapos szezont meghosszabbítsák és felhívják a figyelmet arra, hogy a Balaton mind a négy évszakban vonzó turisztikai desztináció lehet , csak meg kell találni azokat az attrakciókat amivel meg tudják mozgatni az embereket.
![](https://agrotrend.hu/wp-content/uploads/2023/11/Voros-Eva-fotoja-flashmob.jpg)
A pályázat nem csak a fotósok fantáziáját indította be, a jelenlévők Vörös Éva tolmácsolásában hallhatták Bodó Iván erre az alkalomra írott versét.
A jeles eseményen Mánfai György fotóművész a zsűri nevében ismertette a díjazott képek kiválasztásának metodikáját és értő tolmácsolásban adta elő milyen kritérium rendszernek kellett megfelelni ahhoz, hogy bekerüljön egy kép abba a halmazba, amiből további szakmai szempontokat szem előtt tartó szelekcióval kialakult a végleges sorrend.
![](https://agrotrend.hu/wp-content/uploads/2023/11/Kisban-Kazmer-fotoja.jpg)
A beérkezett 2800 pályamű változatosságáról Bánki Károly elmondta, hogy a Balaton mindig más arcát mutatja, olyan mint a szeszélyes hölgy, egyszer odabújik és megsimogat, máskor, mint a (magyar) tenger, haragos és kíméletlen, de ezért szeretjük.
Először a hét kollekció díj került kiosztásra Stamlerné Dr. Bodor Katalin, Wágner Gabriella, Kővári Zsolt, Pethő Péter, Udvarházi Irén, a Zamárdi kertcentrum és Vadász Péter részére.
A közönségdíjat a 12.900 lájkkal jutalmazott felvételére Szendrői Zoltán kapta.
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2023/11/370268635_283824724000546_8037596164232347072_n.jpg)
A programot feketeöves Balaton rajongóknak készült kvíz műsor színesítette és elkövetkezett a nap legjobban várt pillanata, a dobogós helyek kiosztása.
I. helyezett: Mennyei fény (Vadász Péter)
(címfotó)
II. helyezett Együtt (Wágner Gabriella)
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2023/11/2hely.jpg)
III. helyezett Augusztusi vihar (Kővári Zsolt)
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2023/11/3hely.jpg)
A flashmob eseményen részt vett fotósok között kisorsolták Turi Török Tibor szobrászművész Balatoni Madonna című alkotását.
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2023/11/375767860_1248111799202685_5438499420091481723_n.jpg)
Az esemény a Balaton jelenéről és jövőjéről folytatott eszmecserével, kötetlen beszélgetéssel zárult.
forrás: agrotrend.hu / Balatoni értékmentés közösség
Kapcsolódó cikkek
Érkezik a Balatoni Sörök Fesztiválja Zamárdiba
2023. július 03. 13:45
A Balaton kézműves sörfőzdéinek legjobbjai mellett Csehország Európa- és világbajnok söreit is megkóstolhatják a vendégek július 6. és 8. között a Balatoni Sörök Fesztiválján, Zamárdiban.
Az első Balaton Beer Weekenden Csehország, mint vendégország is bemutatkozik négyféle top tétellel, amiért már önmagában érdemes lesz ellátogatni a rendezvényre.
Jótékonysági borárverést rendeznek a tarcali nagyharangért
2024. január 23. 15:43
A tarcali református templom nagyharangja már egy éve nem szól, mivel 2023. januárjában megrepedt. A helyi borászok úgy döntöttek, hogy jótékonysági eseményből teremtik elő a harang újra öntéséhez szükséges 25 millió forintot.
Február 3-án első alkalommal rendezik meg a Jótékonysági borárverést és farsangi bált a Andrássy Kúria és Spaban. Az árverési tételek között olyan bortörténeti ritkaságok is helyet kaptak, mint például egy 1975-ös tokaji hatputtonyos aszú.