Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

2020. szeptember 21. 08:33
Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton a Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.
Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat. A biztos alapot pedig azok az öregek és ifjak jelentik, akik szombaton felsorakoztak a versenyre, együtt ünnepelnek, tanulnak, énekelnek, táncolnak - mondta. A 21.század agráriuma ezekre a hagyományokra épül, a kormány pedig százmilliókkal támogatja az ágazatot, az állattenyésztés fejlesztését - hangsúlyozta Nagy István.

Az agrárminiszter üdvözölte a pásztorok utánpótlását adó bojtárokat, akik bár választhattak volna könnyebb pályát, szabadabbat, a természethez közelebb lévőt azonban szavai szerint bizonyosan nem. Ezek a fiatalok értik, hogy "emberi a munka, isteni az áldás" - jegyezte meg Nagy István.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a hagyományos pünkösdi rendezvényüket, csakúgy mint a kihajtási ünnepet és a lovas napokat, az idén nem tarthatták meg a járványhelyzet miatt. Az összetartásra, összefogásra azonban szükség van, ezért úgy döntöttek, hogy most ősszel mégis megtartják a gulyásversenyt és pásztortalálkozót, amelyre az ország minden területéről érkeztek résztvevők a Hortobágyra.

A pusztai állatparkban pénteken és szombaton tíz felnőtt és kilenc bojtár gulyáspáros méri össze szakmai tudását, mesterségük fogásait. A rendezvény szervezői, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürkemarha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára - hangzott el a megnyitón.

kormany.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Idén folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése

2020. január 13. 08:52
Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A föld alatt találhatjuk meg a választ az aszályra

2019. május 15. 07:48
Egy kutatók által felfedezett növényi hormon növeli a növények vízfelvételi hatékonyságát a gyökérfejlesztés által