Az agrártárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit

2019. szeptember 11. 07:47
Egyre jelentősebb a közbeszerzéssel megvalósuló beruházások aránya a mezőgazdaságban, a tavalyi 694 eljárás összértéke elérte a 175,9 milliárd forintot, amely több mint négyszerese a 2017-es értéknek - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az Agrárminisztérium számára kedden rendezett szakmai konferencián.

A KH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly az összes közbeszerzési eljárás több mint 5 százalékát az agráriumban folytatták le. A hivatal emiatt - mint írták - feladatának tartja, hogy a források hatékony felhasználását ezen a területen is szakmai tudásmegosztással segítse.

Nagy István agrárminiszter a rendezvényen kijelentette, hogy a költségvetési és uniós források jogszerű, átlátható felhasználása szakszerű, jogkövető munkát igényel, és ebben a Közbeszerzési Hatóság iránymutatásai nagy segítséget jelentenek.

A miniszter ismertette, hogy az Agrárminisztérium nemcsak hazai, de uniós pályázati forrásokat is kezel a vidékfejlesztési program keretében, amely 2014 és 2020 között mintegy 1380 milliárd forintnyi meghirdetett támogatást jelent. Hozzátette: a tárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit, és az európai uniós agrártámogatások ne csökkenjenek a következő, 2021-2027 közötti hétéves költségvetési ciklusban.

A konferencián a két szervezet együttműködési megállapodást kötött a tudásmegosztás folytatásáról a jogszerű és átlátható közpénzfelhasználás érdekében - olvasható a közleményben.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy szükség van a generációváltásra az agráriumban

2018. november 21. 07:31
Nagy szükség van a generációváltásra és a technológiai megújulásokra a mezőgazdaságban, amely kihívásaira a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Fiatalok az agrár termékpályákon konferencián, Budapesten.
 

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

2020. június 19. 08:02
Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elfogytak, míg az igénylés második szakaszában, csütörtök reggel mindössze fél óra alatt kapkodták el a tavaszi időszakra fennmaradt mintegy 6000 sorfát.