Az egekbe mehetnek az élelmiszerárak a szárazság miatt

2019. április 23. 08:50
A tavalyi termésnél legalább egymillió tonnával kisebb lesz az idén az őszi kalászosok hozama, de nem elképzelhetetlen a kétmillió tonnás kiesés sem – mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

A hosszú száraz időszak után ugyan az időjárás esősebbre fordult, ám legalább 100, néhol 150 milliméter csapadék hiányzik a talajból, az alsó rétegek teljesen kiszáradtak. A homokos területeken kifejezetten rossz a helyzet – írta a Világgazdaság.

Katasztrofális hatásokkal jár a klímaváltozás - Kép: SXC

Katasztrofális hatásokkal jár a klímaváltozás – Kép: SXC

A GOSZ-hoz érkező információk szerint a termelők jelentős része költségei csökkentéseként  kihagy bizonyos technológiai elemeket, ennek következtében pedig az aszály miatti terméskiesés fokozódik.

A legrosszabb állapotban lévő őszi káposztarepcét több tízezer hektáron kellene kitárcsázni, mert akkora károkat szenvedett el. Petőházi Tamás szerint azonban elképzelhető, hogy sok termelő a reménytelen állapotban lévő repcét is a földben hagyja, mert ilyen körülmények között még azt is kockázatosnak tartja, hogy a helyére kukoricát vagy napraforgót vessen.

A legutóbbi állapotfelmérések alapján az őszi kalászosok most sokkal rosszabb állapotban vannak, mint ősszel, a millió tonnás nagyságrendű terméskiesést már biztosnak veszik a szakértők, de a gabonapiacon most a kivárás a jellemző.

Teljes védelem csak biztosítással jár

A kárenyhítési alapból a termelő kizárólag akkor kapja meg a számára megítélt támogatás 100

Aszály: ilyen negyven éve nem volt
A máskor megszokotthoz képest az ötszázszorosára nőtt az aszálykárok száma, van olyan terület, ahol augusztus óta nem volt érdemleges csapadék. Az előrejelzések szerint talán érkezhet hazánk fölé nedvesebb légtömeg, de az esők elmaradása már most károkat okozott.

százalékát, ha rendelkezik piaci növénybiztosítással is, egyébként csak 50 százalékos térítésre számíthat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a szerdai közleményében.

A szövetség kiemelte, hogy a díjtámogatási rendszer 2012-es bevezetése óta a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják. 

Emlékeztettek, hogy a díjtámogatás éves keretösszegének 5 milliárd forintra emelése és a támogatási szerkezet egyszerűsítése mellett idén több csomag is kedvezően módosult. A kilenc kockázatot tartalmazó „A” típusú biztosítási csomagba bekerültek a csonthéjas és héjas gyümölcskultúrák, a „B” jelű konstrukcióban a korábbi 5 kockázat helyett immár a 9 kockázat bármelyikére köthető biztosítás. A szövetség szerint ezért idén továbbemelkedhet a biztosítással védett termőterületek aránya.

(Forrás: MTI, Világgazdaság, Mabisz) / piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Még nem érte el a csúcsot az áremelkedés

2022. április 06. 08:02
A VG elemzői konszenzusa szerint márciusban a februárinál is nagyobb mértékű volt a fogyasztói árak növekedése, de még rosszabb adatok jöhetnek a következő hónapokban.

Ezeket az élelmiszereket veszi most rengeteg magyar: kemény árat fizetnek értük

2022. január 31. 09:23
Vélhetőleg a legtöbben már keveredtünk hosszú-hosszú beszélgetésekbe, esetleg vitákba egy olyan téma kapcsán, ami igen megosztó a társadalomban - ilyen például a vega, vegán életmód kontra húsfogyasztás. Nem számít, hogy mi melyik oldalhoz tartozunk, szinte biztos, hogy a témában már foglaltunk állást. De vajon mi alapján? Biztosra vehetjük, hogy zöldebb, ha csak növényi eredetű termékeket fogyasztunk? Vagy igaz, hogy a sokszor emlegetett marhahúsfogyasztásnak és marhatenyésztésnek van a legnagyobb ökológiai lábnyoma? Ezekre, és sok más kérdésre is kerestük a választ cikksorozatunk újabb részében, melyben Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke volt segítségünkre.