„Az Orbán-kormány suttyomban osztogat haveroknak, csókosoknak”

2015. október 16. 13:40
"Az állami földeket szociális szövetkezeteknek kellene adni, ezzel legkevesebb 150 ezer új munkahelyet lehetne létesíteni – mondta Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője országjáró körútjának kaposvári állomásán, szerdán."
 

„A kormány egy, egyébként szerintünk Alaptörvény-ellenes kormányhatározattal, suttyomban 380 ezer hektárnyi állami földet akar kiosztani haveroknak, csókosoknak” – fogalmazott az ellenzéki politikus a város főterén tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: ha ezt a 380 ezer hektár állami földet átadnák szociális szövetkezeteknek, ezzel „alsó hangon” 150 ezer értékteremtő új munkahelyet lehetne a magyar vidéken létesíteni. Azokba a falvakba lehetne életet lehelni, ahol értelmes munkát ma már nem kapnak emberek, és elmenekülnek.
Ezt a 380 ezer hektár földet ezzel egyidejűleg ökológiai művelésbe is lehetne venni – hangsúlyozta, példaként megemlítve, hogy ez Dél-Somogyban, a Duna–Dráva Nemzeti Park környékén „kifejezetten jót tenne a természetmegőrzés érdekében”.

 

További részletek az alábbi linken olvashatóak:

http://www.168ora.hu/itthon/a-fidesz-sajat-haveroknak-felhizlalasaval-139799.html

 

Forrás:

http://www.168ora.hu/

Kapcsolódó cikkek

Óriási a beruházási igény az agráriumban

2020. december 04. 08:20
Nemcsak túlélte, hanem a nehéz idei év ellenére erősödött a mező- és élelmiszergazdaság, sőt olyan lépések történtek a beruházások és szabályozó rendszerek révén, amelyek megalapozzák és elő is segítik majd az agrárium stabilitását és fejlődőképességét a következő években - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön.

Elutasították a földeladási tilalmat célzó népszavazási kezdeményezést

2015. december 07. 13:05
"Elutasította az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus nyújtotta be magánszemélyként.
A kérdés hitelesítését a testület 6:4 arányban utasította el; kisebbségben maradt az MSZP és a Jobbik delegáltja, továbbá két, az Országgyűlés által választott tag. Az LMP delegáltja nem vett részt az ülésen.