Az osztrák gazdákat is sokkolja az ukrán mezőgazdasági áruk tömege
2024. április 11. 16:25
Egyre több országban érezhető az ukrán mezőgazdasági termékek piacelhódító hatása.
Az Osztrák Mezőgazdasági Kamara elnöke, Josef Moosbrugger üdvözölte az EU-Bizottságnak a közelmúltban hozott döntését, amely az EU agrártermelőinek az érzékeny ukrán agrártermékek (tojás, baromfihús, cukor és gabona) beáramlásától való védelmére irányul – írja az lko.at.
Már a nyugati tagországokat is elérte az ukrán mezőgazdasági termékek piacelhódító hatása – Fotó: Shutterstock
Hozzáteszi, hogy ez a kiállás egyértelműen mutatja, hogy végre az EU vezetői is meggyőződtek arról, amiért eddig csak a keleti tagországok harcoltak (részben a COPA-COGECA támogatásával), miszerint a gyengébb minőségű és tisztaságú ukrán termékek tömeges és nem mindig legális úton történő beáramlása senki számára sem igazán hasznos. Miközben jelentős és igazságtalan versenyelőnyben részesíti az ukrán termelőket, más országokban a mezőgazdaságból élők tömegének megélhetését lehetetleníti el.
Kiemelte, hogy tavaly az olcsó ukrán termékek az Ukrajnával szomszédos országok termelőinek tömegeit szorították ki a saját piacaikról, akik ebből adódóan nem jutottak hozzá a termelés folytatásához égetően szükséges pénzeszközökhöz. Ez a piacelhódító hatás már a nyugati tagországokat is elérte, így azok közül többen követelik az egyoldalú haszonnal járó kereskedelem leállítását.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Figyeljünk a madárfiókákra, többet árthatunk, mint segíthetünk!
2024. április 24. 11:26
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket!
Karácsonyi vásárok és programok 2022
2022. december 02. 10:48
Közös gyertyagyújtással, lélekemelő gondolatok tolmácsolásával, családi- és szórakoztató programokkal, adventi vásárral, vagy több hetes karácsonyi forgataggal ünneplik advent időszakát hazánk számos településén 2022 decemberében.
Többnyire advent első hétvégéjén kezdődnek a programsorozatok, ám néhány településen már egy héttel korábban megnyitottak a karácsonyi vásárok.

