Az új agrártörvény nagyon sok változást hoz a horgászok számára

2024. január 11. 14:47
A 2024. évi várható jogszabályi változások a horgászszektor számos szereplőjét érintik.
 
A pecaverzum.hu cikksorozatban foglalja össze a legfontosabb változásokat, elsőként a bevezetett új fogalmakat tisztázva.
 
Az új agrártörvény nagyon sok változást hoz a horgászok számára
„Egy többéves álom vált valóra azzal, hogy olyan fogalmak kerültek bele a jogi rendszerbe, amelyek később hivatkozási alapként használhatók fel – fogalmazott Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese a december 15-ei választmány ülés jegyzőkönyve szerint. – Gondolok itt a horgászturisztikára is. Az egyik ilyen fontos dolog a hajózási jogszabály változása, a víziközlekedésről szóló törvény módosítása, halgazdálkodást támogató hajó, horgászkikötő fogalmak."
 
Megjelent továbbá a halgazdálkodást támogató hajó fogalma annak megfelelő kifejezésére, hogy a hajózással a horgászszervezetek a halgazdálkodás keretében mit tesznek, tehetnek, beleértve a horgásztatást is. Ez nagyon fontos lesz a jövőre nézve, mivel immár megtehetik a guide-olást a halgazdálkodást támogató hajó segítségével. Ahol tiltva van a robbanómotor használata, ott a használati tilalom sem vonatkozik erre a hajóra. Ezzel meg lett alapozva a hajózási flottáknak egy olyan státusza, ami az engedélyezési oldalról is könnyebbítéseket ad – mondta.
 
Dérer István kiemelte azt is, hogy korábban a horgászkikötő (ami csupán a halgazdálkodást támogató hajók és horgászcsónakok elhelyezését akarja biztosítani) egy nem létező fogalom volt, márpedig ez egy fontos fogalom, hiszen egy jachtkikötő engedélyezése vagy egy kereskedelmi kikötő engedélyezése sokkal bonyolultabb folyamat.
 
A fogási napló definíciójával kapcsolatban Dérer István felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény értelmében ezután a horgászat napjait is rögzíteni kell. A horgászturisztikának is ez az egyik alapfeltétele. Továbbá fontos, hogy január 1-jétől a magyar horgászkártya állami okmánynak minősül.
horgász
Bekerült a törvénybe a horgászapplikáció fogalma is. Ez az alkalmazás a Mohosz kizárólagos tulajdonában van, és a horgászok számára térítésmentesen letölthető.
 
2025-től opcionálisan bevezetésre fog kerülni az elektronikus fogási napló. „Ha a horgász fog egy halat, de nincs térerő, azonban berögzíti a fogott halat a fogási naplóba, akkor elektronikusan kitörölhetetlen lesz, az ellenőr már látni fogja, és amikor térerőt érzékel a telefon, akkor automatikusan betöltődik a HORINFO szakrendszerbe" – mondta az applikáció működésével kapcsolatban.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A minőségi akvakultúra a vidékfejlesztés fontos pillére

2023. szeptember 19. 15:33
A hazai akvakultúra fejlesztése magával hozza a helyi vendéglátás, valamint a gasztronómia fejlődését is, nagy mértékben járul hozzá az ökoszisztémák fenntartásához, ezáltal az európai zöldítési célokhoz – emelte ki megnyitó beszédében Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, az Európai Akvakultúra Szövetség bécsi konferenciáján.
 

Különbség a rohanó világ és a régi paraszti gondolkodás között - Egy üveg mézen is meglátszik

2023. július 25. 13:21
Kuna István és kedvese, Nelli másfél éve élnek együtt a grábóci tanyán, Tolna megyében. A teába házi mézet csurgatunk, miközben sok mosollyal és elgondolkodó csendekkel mesélnek gyökerekből eredő mesterségről, türelemtől gazdag mézről és a természettel való együttélésről.