„Békebeli” hangulatú hegyi porta

2023. április 12. 11:24
„Az, hogy gazdálkodó lettem, és hogy mindig vonzódtam a mezőgazdaság felé, egész biztosan genetikailag kódolva van bennem. Ezért alakítottam ki Türjén az Öreghegyi porta nevű birtokot, ami nemcsak kikapcsolódást jelent nekem, hanem szakmai tudnivalókat nyújt a hozzám betérőknek” - mesélte tudósítónknak Keresztes János nyugalmazott agrármérnök.
 
A Zala megyei Türje festői zártkerti részében van a hagyományos gyümölcster­mesztéssel foglalkozó háztáji gazdaság. A kilátás pazar, a távolban hegyek szegélyezik a panorámát, csend van és nyugalom, természetközeli környezetben és jó levegőben van része a gazdáknak és látogatóiknak.
„Békebeli” hangulatú hegyi porta
Ebben a környezetben szinte kötelező szőlőt vagy gyümölcsöt termeszteni, ami itt szinte nem is munka, hanem kikapcsolódás vagy hobbi, sőt, egyesek szerint maga a pihenés.
Az Öreghegy-porta is e környezet része. A gyümölcsöket hagyományos módon, nem ültetvényszerűen termeszti a gazda, és ezt a rendszert tervezi fenntartani.
Keresztes János elmondta, hogy az érdeklődők számára a rendszeresen szervezett programok során a résztvevők különböző elméleti előadások - természetközeli gazdálkodás, növénytársítás, komposztálás - és gyakorlati foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg az adott témával, illetve falusi vendégasztal keretében étkezhetnek és vásárolhatnak is a megtermelt szezonális gyümölcsökből. Mivel egyre nagyobb az igény a házikedvencekkel nyaralók kulturált kiszolgálására, lehetővé tette, hogy vendégei a kutyájukkal együtt szálljanak meg nála.
 
– A nagy területű zártkert a póráz nélküli szabadság élményét adja a kedvenceknek, miközben a gazdiknak lehetőséget nyújt a gyümölcstermesztés, kertészet és a házikerti szőlőművelés műhelytitkainak az elsajátítására. Ez volt a célom, amikor az Öreghegyet terveztem – mondta el Keresztes János. – Az, hogy gazdálkodó lettem, és hogy mindig vonzódtam a mezőgazdaság felé, egész biztosan genetikailag kódolva van bennem. Anyai nagyszüleim és minden felmenőjük gazdálkodott, én pedig – öcséimtől eltérően – alig vártam az iskolai szüneteket, amikor Hetyefő felé vettem az irányt.
 
Keresztes János: eszmét lehet cserélni, csodálatos környezetben lehet tanulni
Számomra az volt a paradicsom: állatokkal, mezővel, kerttel, no és a türjei szőlőheggyel. A mai gyerekeknek talán már elképzelhetetlen, hogy egyetlen családnál a lótól a kutyáig, a sertéstől a népes baromficsapatig minden megtalálható legyen.
 
Természetesen, ott ez mind az enyém volt, érthető hát, hogy egy életre „megfertőztek”. Ma nyugdíjas agrár­mérnökként élek. Nagyon büszke vagyok családomra, négy gyermekünkre és nyolc unokánkra, akik szintén kötődnek a mezőgazdasághoz. Mezőgazdasági nagyüzemeket irányítottam, a 2000-es évektől vállalkozóként. Aztán családi gazdaságot hoztam létre, amit most feleségemmel közösen vezetünk. Tizennyolc évig dolgoztam a zalaszentgróti járásban falugazdászként. Nagyon örültem 2022-ben, amikor a mezőgazdaságért végzett munkámat Károlyi Sándor-díjjal ismerték el.
 
Keresztes János azt mondja, egyszerűen nem tudja abbahagyni a mezőgazdasági munkát. Persze, szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra, de ezt az igényét erre maradéktalanul kielégíti a türjei birtok.
 
– Az Öreghegyi porta generációk óta a családom tulajdona, úgy örököltem. Hosszú ideig tervezgettem, hogy az évtizedes elhanyagoltság után rendbe teszem, megpróbálom régi, „békebeli” hangulatát és gazdasági hasznosságát feléleszteni. Az ötlet megvalósításához kapóra jött a környékünkön több éve működő Nyitott Porták nevű csoport és a nevében foglalt kezdeményezés. Úgy gondoltam, a hasonlóan gondolkodó emberek tanácsait meghallgatva, az iránymutatásukkal könnyebben megvalósíthatom elképzeléseimet, sok kezdeti buktatót el tudok kerülni. Ennek jegyében építettem teljesen újjá a pincét, újratelepítettem a szőlőt, és elkezdtem a gyümölcsös felújítását. Zöldségeskertet alakítottunk ki, jelenleg fóliasátrat építek.
 
A szőlőm tavaly termett másodszor, és természetesen nekem van a legjobb borom a világon. Zenitet, Cserszegi fűszerest és Cabernet-ket telepítettem, teljesen korszerű kordonos ültetvényként.
A látogatóimnak és a nyílt napok résztvevőinek okleveles növényvédelmi szakmérnökként tudok növényvédelmi, termesztéstechnológiai, metszési stb. tanácsokat adni. Ezek bejelentkezés és sokszor spontán megkeresés alapján történnek. Az Öreghegyi portán el lehet szakadni egy kicsit a mindennapok sodrásától, nyűgjeitől, magával törődhet az ember, miközben alkotómunkát végez. Nem egyedül van, hanem aktívan pihen, akár több ember társaságában. Tapasztalatom szerint van rá igény. Hasonlít a régi kiskocsmai kvaterkázásokhoz. Eszmét lehet cserélni közben, vagy csodálatos környezetben lehet tanulni egymástól: a szőlőhegyen. Az ember nem gép, ráadásul társas lény. Időről időre fel kell töltődni, amihez hasonló emberek társaságára van szükség. És alkotásra, a tanulás örömére, egy nem szokványos környezetben.
Zenit, Cserszegi fűszeres és Cabernet fajták alkotják az ültetvényt
Keresztes János nemcsak az agráriumot imádja, hanem a kutyákat is. Szerencséjére a két területet össze tudta kapcsolni. Az Országos Agarász Egyesület elnöke, így nem csoda, hogy szívesen fogadja a háziállattal rendelkező gazdikat is.
 
– A hasonló érdeklődésű emberek találkozását úgy próbálom megoldani, hogy kutyás találkozókat szervezek a hegyre. A terület hatalmas, úgyhogy jöhetnek a négylábú társak, hogy kerítés és póráz nélkül, szabadon élvezzék a száguldást, senkitől sem háborgatva.
 
További terveket is szövögetek. Jelenleg egy agáredzőpálya kialakításán dolgozom. Ha kész lesz, még igényesebb és még komplettebb szolgáltatást tudok nyújtani az idelátogatóknak. Természetesen a portámon a saját termékeimből, (egyebek mellett szörpök, lekvárok, szezonális gyümölcsök, borok) is lehet válogatni, vagy igény esetén étkezést tudunk biztosítani a vendégeknek.
 
Az Országos Agarász Egyesület elnöke vagyok. Az ottani kapcsolataimon keresztül azokat az érdeklődőket szeretném elérni, akiknek a kikapcsolódáson kívül az agarászattal kapcsolatosan vannak speciális igényeik.
 
Az Öreghegyi porta folyamatosan szépül, és a gazda tervei szerint egyre bővül a kínálata.
 
– A már említett pályán kívül egyéb fejlesztésen is gondolkodom. Például pihenőszobát szeretnék kialakítani és a szociális feltételeken akarok javítani annak érdekében, hogy minél hosszabb időt tudjanak itt tölteni a vendégek. Tervezem, hogy vásárolok egy palackozó-sterilizáló készüléket, hogy még jobb minőségű és tartósabb terméket tudjak előállítani.
 
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Kapcsolódó cikkek

Természeti és kulturális értékeket őriznek a Bakonyi és Balaton-felvidéki erdők

2023. május 23. 18:11
A Bakonyerdő Zrt. erdeinek kétharmada különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt áll.
 
A Bakonyerdő Zrt. három vármegyében, nagyjából 63 ezer hektáron végez gazdálkodási tevékenységet a Bakony, a Balaton-felvidék, illetve a Keszthelyi-hegység területén. Hazánk egyik legváltozatosabb és legértékesebb régiójában az elmúlt öt évben erdőtelepítésekkel igyekezték növelni az ország erdővel borított területét. Ezt 150 ezer hektáron tették meg.

Így született újjá Tokaj-Hegyalja ötcsillagos szállodája

2024. január 23. 15:19
Terepjárós dűlőtúrával, borkóstolóval és ínyenc borvacsorával kísért grand reopening eseményen próbáltuk ki a tarcali Andrássy Kúria & Spa megújult tereit és szolgáltatásait.
A BDPST Group folyamatos fejlesztésekkel, a portfólió tisztításával, egységes ernyőmárka létrehozásával igyekszik megőrizni versenyképességét, és biztosítani a hosszú távú, sikeres működést. Ennek a koncepciónak a jegyében újult meg a tarcali Andrássy Kúria is – mondta a megérkezésünket követően Somlyai Zoltán, a cégcsoport hotel üzletágának vezérigazgatója.