Kertészmérnök végzettséget is szerzett, jelenleg 150 hektáron foglalkozik csipkebogyóval. Hatodik éves az ültetvény, 3 év után fordult termőre. "Minden évben olyan problémával szembesülünk, amire nem számítottunk, amit azonnal meg kell valahogyan oldani, hogy legyen termés abban az évben is. Mindezt bioban. Hatalmas küzdés és rengeteg kreativitás kell ahhoz, hogy működőképes legyen a gazdaság" – összegezte tapasztalatait röviden a gazdálkodó.

Rybaltovszki Péter 150 hektáron foglalkozik csipkebogyó-termesztéssel – Fotó: Batár Zsolt

 

Az alábbiakban a vele készült interjú olvasható, amelyben szóba kerül, hogy kinek érdemes gyógynövény-termesztéssel foglalkozni, és hogyan lehet megküzdeni a kihívásokkal.

 

Miért éppen csipkebogyó? Ekkora üzlet?

Erre korántsem lehet egyszerűen választ adni. Ha valaki kitalálja, hogy holnaptól gyógynövényt fog termeszteni, és csak annyit tesz, hogy eltelepíti, akkor azzal nagy eredményre nem számíthat. A gyógynövénypiacra való belépéshez nagy elszántságra, kockázatvállaló képességre, innovatív és tervszerű gondolkodásra van szükség.

 

A gyógynövénytermesztés többek között azért óriási kihívás, mert nincs meg a pontos technológia, amit követni lehet a legtöbb gyógynövényfaj esetében. Ennek oka abban gyökerezik, hogy a gyógynövény-feldolgozás klasszikusan gyűjtött alapanyagot használt mindezidáig Magyarországon, ezért nem alakult ki olyan pontos termesztéstechnológia, mint bármelyik szántóföldi kultúra vagy a szőlő-gyümölcstermesztés esetében.

 

Ha a csipkebogyót nézzük, akkor fontos szempont a termesztés során, hogy a terméknek milyen a C-vitamin tartalma, a karotinoid-tartalma, hogy mikor érik, és még sorolhatnánk.

Ezek a paraméterek mind befolyásolják, hogy mire lehet felhasználni, hová lehet értékesíteni, ami valójában széles terepet enged az alkotói kreativitásnak. Van, akinek ez szárnyakat ad, viszont akinek az számít, hogy legyen egy fix termesztéstechnológia, aminek mentén végezheti a tevékenységét, annak ez egy fojtogató bizonytalanság.

 

Egy gyógynövénytermesztő gazdaság esetében az az alap, hogy a gazdálkodó el tudja végezni a szükséges agrotechnológiai feladatokat, be tudja takarítani a termést, és elsődleges áruvá tudja készíteni, aminek van kétéves szavatossági ideje. Ehhez saját, speciális gépparkra, a post-harvest technológia eszközeire van szükség, így ahhoz, hogy rentábilis legyen, meg kell lennie egy bizonyos minimális üzemméretnek. És ez bizony nem a néhány hektáros kategória.

 

A kukoricatermesztéssel összehasonlítva: ott szinte mindenre lehet találni olyan szolgáltatót, aki bérben végez el munkákat, nem kell egy teljes gépparkot beállítani, akár 5-10 hektáron is lehet profitra szert tenni. Gyógynövény esetében ez szinte esélytelen.

 

Ahhoz, hogy valaki egy gazdaságosan működő gyógynövénytermelő üzemet működésbe hozzon, mostmár 600 millió és 1 milliárd forint körüli beruházási költséggel kell számolni, ráadásul meg kell találni azt a piaci helyet is, ahová biztosan értékesíteni lehet a terméket. Mert bár van piaci igény, az nem elég, hogy van lábon 40 hektár kamillánk, azt a feldolgozó igényei szerint áruvá készített módon lehet értékesíteni.

 

Mely gyógynövények azok, amelyekben van még lehetőség?

Hasonló lehetőségeket látok például a galagonyatermesztésben is, holott Magyarországon kvázi gyomnövényként terem a bokros domboldalakon. Az ázsiai országok jó részében viszont fontos édesség-alapanyag, szerintem körülbelül 2 milliárd ember fogyasztja a világon. Szintén látok fantáziát a komló-, a csalán-, és a borókatermesztésben is, de vannak még fehér foltok ezeken kívül is a gyógynövénypiac térképén. A csavar viszont ott van, ha valaki termeszteni szeretné ezek, hogy egészen más kórokozó- és kártevőterheléssel találkoznak a gyógynövények a domboldalon, mint egy 100 hektáros monokultúrában. Ezek termesztését nem lehet megtanulni a szakirodalomból, hanem utána kell járni, rengeteg energiát és pénzt kell belefektetni abba, hogy évről évre teremjenek, és idegekkel is jól kell bírni a kiszámíthatatlanságot.

 

Legtöbbünknek azért a gyógynövényről még mindig inkább a gyűjtés jut eszünkbe, nem a termesztés. Hogyan vált ennyire hangsúlyossá a gyógynövénytermesztés?

 

Magyarországon, és egész Közép-Kelet-Európában komoly hagyományai vannak a gyógynövénygyűjtésnek, olyannyira, hogy Nyugat-Európát is ez a néhány ország látta el korábban gyógynövény-alapanyaggal. A 70-es években kézzel gyűjtött, válogatott, szárított, magas minőségű és nagy tisztaságú termékekkel volt dolguk a gyógynövény-feldolgozóknak. A gyűjtés egy tudásintenzív munka volt, hiszen sok gyógynövénynek van mérgező párja, viszont a tudásátadás az utóbbi évtizedekben megszakadt ebben az ágazatban, aminek az egyik oka az, hogy más iparágakban sokkal több pénzt lehet keresni segédmunkásként.

 

Ma, ha szintén arra törekednénk, hogy minden egyes virágot, hajtást emberi kéz szakítson le, megfizethetetlenek lennének a gyógynövénytermékek.

 

Így tanúi lehetünk egy érdekes, egymás ellenében ható jelenségekkel tűzdelt folyamatnak: mindenki egészségesebben szeretne élni, ezért az egészségipari termékekre elképesztő a kereslet, viszont akik szedik, egész egyszerűen nem tudnak például bodzavirág-gyűjtésből olyan mennyiségű alapanyagot begyűjteni egy nap alatt, amivel meg lehetne közelíteni pl. az építőipari segédmunkás béreket.

 

Azaz a gyűjtött növényi drogok piaca beszakad, miközben keletkezik egy hatalmas piaci rés, hiszen a kereslet folyamatosan nő.

 

Ez kiváló lehetőséget nyújt azoknak a gazdáknak, akik kellően innovatívak, és képesek elviselni a kockázatokat, és olyan növényeket kezdenek el termeszteni, amelyeknek a termesztésbe vonása eddig nem történt meg, vagy ha meg is történt, akkor a szakirodalom 40-50 éves, elavult, már sem az élőhelyre, sem a fajtára, sem a klimatikus viszonyokra nem alkalmazhatók az akkori információk.

 

Szintén előnyben lesznek azok a gazdák, akik képesek képesek egy-egy nagy cég termékfejlesztésében olyan módon együttműködni, hogy hosszú időre elköteleződjenek nagy mennyiségű árualap előállítására, tudnak tartalékot képezni a minden bizonnyal bekövetkező szűkebb esztendőkre is.

 

 

Segítik-e a gazdákat a támogatások?

Természetesen a támogatások fontos részei a hazai agráriumnak, de óriási problémának látom azt, hogy Magyarországon a termeléshez kötött támogatások miatt van – ha csak a csipkebogyót nézzük – körülbelül 2000 hektár csipkebogyó-ültetvény, amelyről nem került még le termés, és valószínűleg nem is fog, mert csak a támogatás miatt telepítették el. Emellett természetesen van körülbelül 500 hektárnyi piaci alapon működő ültetvény is, de az arány elég elkeserítő.

 

Ez ágazati szinten probléma, mert ha egyszer átalakul a támogatási rendszer, akkor egy olyan mezőgazdasági szerkezet maradhat az országra, amely nem tud termelni, és eljuthatunk oda, hogy egy agrárország a saját élelmiszerét sem tudja előállítani. Nem azért, mert ömlik a külföldi dömpingáras termék, hanem azért, mert a termelők a könnyebb ellenállás irányába haladva nem termelni akartak, hanem a támogatások miatt a termelés látszatát akarták fenntartani.

 

Szerintem nincs más út, mint a nehezebb, azaz rá kell szánni az energiát az innovációra annak, aki sikeres szeretne lenni a gyógynövényágazatban, mert ez hoz eredményt egyéni szinten is, és a magyar agrárium egészének szintjén is.

 

forrás: agroinform.hu