Bezárás helyett erre köteleznék az üzletláncokat

2016. április 21. 07:50
Elvetette a nagyáruházak vasárnapi zárva tartásáról szóló kezdeményezést a román képviselőház mezőgazdasági bizottsága. Ugyanakkor több ottani friss élelmiszer forgalmazására köteleznék a kereskedelmi láncokat.

A sajtó által szupermarket-törvénynek nevezett tervezet a 2009 óta érvényes élelmiszer-forgalmazási törvényt módosítaná. Az eredeti kezdeményezés a településeken kívülre, azok határtól legalább öt kilométeres távolságra száműzte volna a 800 négyzetméternyi eladóteret meghaladó, élelmiszert (is) forgalmazó áruházakat, ugyanakkor nyitva tartásukat munkanapokon 8-22, szombaton pedig 8-14 óra közé korlátozta volna, előírva azt is, hogy vasárnap nem nyithatnak ki.

Ezeket a megkötéseket a szakbizottság törölte a tervezetből, helyettük más rendelkezéseket javasolt a hazai termelők és kiskereskedők piaci érvényesülésének segítésére. A tervezet - az uniós korlátozások miatt - nem azt írja elő, hogy a szupermarketeknek a román termékeket kell előnyben részesíteniük, hanem azt szabja meg, hogy a friss élelmiszerek legalább 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül kell az áruházak polcaira juttatni. A húsárun fel kell majd tüntetni a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát.

A jogszabály a kormányra bízná, hogy a végrehajtási rendeletben termékcsoportonként megszabja, mi tekinthető rövid beszerzési láncnak és azt is lehetővé teszi, hogy a téli időszakban, amikor a román termelők nem tudnak megfelelő mennyiségű friss zöldséget és gyümölcsöt szállítani, átmenetileg felfüggessze egyes cikkelyek hatályát.

A szupermarket-törvényt az évi kétmillió eurót meghaladó forgalmú kereskedőkre alkalmaznák. A román mezőgazdasági miniszter által is támogatott törvénytervezetet valamennyi parlamenti frakció képviselői megszavazták a szakbizottságban, és várhatóan néhány napon belül a bukaresti képviselőház plénuma is elfogadja.

forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Így menthetné meg az állam a Dunaferrt és több ezer dolgozóját a létbizonytalanságtól

2021. május 20. 11:21
Hónapok óta dagad a Dunaferr-botrány: jó ideje tisztázatlanok a vezetői jogviszonyok a dunaújvárosi Vasműben, miután Jevgenyij Tankilevics lejárt megbízatású vezérigazgató-helyettes több alkalommal is megtagadta az ukrán tulajdonosi kör képviselőinek bejutását az üzem területére, így nem sikerült közgyűlést tartani, ahol megválaszthatták volna az új igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait. A konfliktus addig fajult áprilisra, hogy egy nagyjából 50 fős biztonsági őrökből álló csoport a gyárkomplexum területére való bejutási próbálkozását a rendőrség akadályozta meg. A cég honlapjára kihelyezett közlemény szerint az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör próbálta „zsoldoscsapattal” elfoglalni a Dunaferrt.

5 millió euróért eladó a Balaton-felvidék díjnyertes szőlőbirtoka

2019. január 07. 08:44
2017-ben elnyerte a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet.