Csúcson a rizs ára, tömegek élelmezése kerülhet veszélybe

2023. augusztus 11. 13:13
Az ázsiai gazdálkodók a hőhullámokkal és az aszállyal küzdenek, a piacon pedig a kínálat szűkülésétől tartanak.
 
Az ázsiai országok költségvetési helyzetét ugyan javítják a szárnyaló rizsárak, de betesznek a lakosság szegényebb rétegeinek. Míg Európában is közkedvelt étel a rizs, Ázsiában alapélelmiszer. Ezt jól mutatja, hogy a rizs a teljes kalóriabevitel 60 százalékát teszi ki Délkelet-Ázsia és Afrika egyes részein.
Csúcson a rizs ára, tömegek élelmezése kerülhet veszélybe
Mindenesetre a félelmek egyelőre erősebbek: ismét megjelentek azok a hangok, amik szerint tömegek kerülhetnek az éhezés szélére, mert nem tudják kifizetni a 2008 óta a legmagasabbra ugró rizsárat – írja a VG, mely szerint a mostani drágulás tovább tépi a globális élelmiszerpiacot, ami amúgy sincs túl jó állapotban, miután a szélsőséges időjárás és az ukrajnai háború több mint egy éve rányomja bélyegét a folyamatokra.
A thai rizstermést a szélsőséges időjárás tizedeli, a globális termés 40 százalékát adó India pedig a termény kivitelét tiltotta be, pontosan azért, hogy a gyenge termés legalább az országon belüli igényeket fedezze. Mindezek hatására a héten tonnánként 648 dollárra kúszott fel a thai fehér rizs ára, aminek ára tavaly 500, tavalyelőtt 400 dollár alatt járt még.
 
Joseph Glauber, a washingtoni Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet vezető munkatársa szerint a magasabb rizsárak az élelmiszer-inflációt is hajtják, ez pedig különösen Ázsiában okoz majd tömegeknek gondot. „Ragadós lehet az indiai exporttilalom, de az biztos, hogy a szegények a helyzet legnagyobb vesztesei” – idézi Joseph Glauber véleményét a gazdasági lap.
 
A globális rizskínálat szűkülése nyomán erősödhet a kereskedelmi protekcionizmus is, ugyanis az országok politikai vezetői belekezdhetnek az élelmiszer-tartalékok felhalmozásába, hogy biztosítsák a belföldi ellátást. Erre még csak ráerősít az El Nino jelenség, ugyanis az aszályos időjárás tovább táplálja ezeket a félelmeket.
 
„A rizs már most is értékesebb árucikk, mint az El Nino beindulása előtt volt. Emellett már most is drágább, mint az ukrajnai háború kirobbanása előtti időkben” – mondja Peter Timmer, a Harvard Egyetem professzora.
 
forrás: agrotrend.hu 

Kapcsolódó cikkek

Kedvezően alakul a dinnyeszezon

2023. július 27. 13:42
A kínálat bőséges, a minőség az ország minden termesztőkörzetében kiváló - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Több Nyírfacukor szaloncukrot hívott vissza a Lissé Édességgyár Kft.

2023. november 16. 17:51
Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt a Lissé Édességgyár Kft. visszahívta a forgalomból a „Nyírfacukor szaloncukor – többféle ízesítésben” termékeket – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.