Debrecennél már gyülekezőt fújtak a vonulásra készülő gólyák

2022. augusztus 02. 08:52
Egyre több az üres fészek, csapatokba verődve készülnek hosszú útjukra a madarak.
Debrecennél már gyülekezőt fújtak a vonulásra készülő gólyák

 

A fehér gólyák gyülekezése jellemzően augusztus elején kezdődik. A “hagyományok” szerint a kisebb-nagyobb csapatokba verődött fiatal gólyák augusztus 20-30. között indulnak vonulásukra téli telelőhelyeik felé, az öregek viszont csak szeptember elején.

Akik követik a gólyák hazai életét, rendszeresen nézik az országban az útmenti fészkeket, azok már most tapasztalhatják, hogy egyre több fészek üres.

Az idén született fiókák egy darabig ugyan vissza-visszatérnek a fészekbe éjszakázni, a napok múltával aztán a határban kezdenek gyülekezni és egy tapasztalt felnőtt vezetésével néhány hét múlva elindulnak Afrikába.

MOLNÁR MÁRIA

Molnár Mária július utolsó napjaiban készített gyönyörű képeket a gyülekező gólyákról Debrecenben, a Vértesi út végén a Tócó-patak mellett.

Az is meglehet, hogy még nem a vonulás járt a madarak fejében, hanem a nagy hőség okozta szomjúság vezette őket a vízfolyáshoz. Ott sorban megmártóztak a hűs vízben, majd tettek néhány próbakört a környéken.

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2022/08/02/golyak-vonulasa-golyacsapatok-debrecen-kornyeken/

 

Kapcsolódó cikkek

A MÁV-nál és a BKV-nál is sztrájk jöhet

2020. február 17. 09:14
A MÁV és a BKV szakszervezetei is fokoznák a nyomásgyakorlást a béremelések miatt.

Hova lehet utazni? Itt van minden a szeptembertől érvényes határzárról

2020. szeptember 04. 08:35
Satu közeli szigornak nevezte Orbán Viktor azokat a koronavírus-helyzet súlyosbodása miatt szükségessé vált belépési korlátozásokat, melyek szeptember elsejétől vannak érvényben a magyar határon. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat arról, hogy a szigorítások után hogyan léphetünk be az országba külföldről, és arról is, hogy ha el kell utaznunk itthonról, hová, milyen kondíciókkal léphetünk be.