Decemberben további jelentős összegek segítik a tejágazatot

2023. december 13. 15:00
Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába.
Decemberben további jelentős összegek segítik a tejágazatot
A tejtermelés a mezőgazdaság kiemelt jelentőségű ágazata, amelynek jelentős szerepe van a lakosság jó minőségű, egészséges élelmiszerrel való ellátásában, a foglalkoztatásban és a hozzáadott érték termelésben egyaránt. Az ágazat kibocsátása 2023-ban 309 milliárd forint volt, amivel az állattenyésztés kibocsátásának ötödét, 19 százalékát, a mezőgazdaság kibocsátásának 7 százalékát adta.
 
A kormány az utolsó negyedévben több körben indított jelentős mértékű kifizetéseket a tejtermelő gazdaságok munkájának segítésére. Szeptemberben, az átmeneti nemzeti tejtámogatás jogcímén, a 2022. évi jogosultságok után 3 600 tejtermelő 9,1 milliárd forint kifizetésben részesült. Ezt az uniós forrásból finanszírozott, termeléshez kötött, tejhasznú tehén támogatás előlegfizetése követte októberben és novemberben, ezen a címen 2 500 tejtermelő számára 8,1 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár.
 
Az előlegfizetési időszak lezárultát követően újabb utalásokra nyílik lehetőség. Az átmeneti nemzeti tejtámogatás esetében, december első hetében 2 200 termelő számára már a frissített, 2023. évi történelmi bázisjogosultságok után is megérkezett az első kifizetés, összesen mintegy 7,9 milliárd forint értékben. Ezen a héten pedig – az ellenőrzési folyamatok előrehaladásának köszönhetően – a részfizetésekkel folytatódik az uniós forrásból finanszírozott termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése. Ez várhatóan 2 700 termelőt érinthet, összege pedig 7 milliárd forint lehet.
 
Az ősz kezdete óta, a területalapú támogatásokon felül, így már több mint 32 milliárd forint érkezik a tejtermelő gazdaságok számlájára. Azon gazdálkodóknál, ahol a kérelmek ellenőrzésének előrehaladása ezt megengedi, a Magyar Államkincstár végfizetéseket is kezdeményez majd még az év vége előtt.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

2023-ban is a meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot

2023. március 10. 09:39
A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét a Kárpát-medencei régió egész területén.
Napjainkban a sikeres vállalkozások egyik kulcsa a szellemi alkotásokkal való hatékony gazdálkodás. A vállalkozások gazdasági sikereit számos esetben olyan ötletek alapozzák meg, amelyek hatékony védelme és felhasználása nagyban növeli az éves mérlegadatokban szereplő befektetett eszközök körét.

A víz kincs a lábunk alatt. De mindig elég jut majd belőle?

2023. március 22. 12:02
A víz fontosságára nem csak a világnapján kellene odafigyelni.
 
A víz világnapja minden évben március 22-ére esik. A világnap célja, hogy tisztában legyünk a víz fontosságával és hogy milyen nagy veszélyben vannak a vízkészleteink. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és egy év múlva nyilvánították hivatalos világnappá.