Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás

2021. október 05. 08:12
Látogatói csúcsot hozott a világkiállítás a hétvégén, amikor meghaladta a százezret a látogatók száma a Hungexpo területén tartott rendezvényen – mondta Kovács Zoltán, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a közmédiának a helyszínen tegnap.
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás
 
Fotó: MH/Katona László

Kiemelte: szombaton ötvenötezren vettek részt a kiállításon, ami egyfajta főpróba volt a megújult Hungexpo számára. Tegnap több mint négyezer diákot vártak a Hungexpóra abból a több mint ötvenötezerből, aki regisztrált az eseményre – jegyezte meg.

Egy a Természettel
 
Fotó: MH/Katona László

A kiállítás eddigi tanulsága, hogy a vadászat és vadgazdálkodás témájával foglalkozni kell, hiszen nagyon sok embert meg lehet szólítani a témakörrel – közölte Kovács Zoltán.

Egy a Természettel
 
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A vidéki eseményeken, a vadászati világkiállítás kísérő- és kapcsolódó rendezvényein az összes látogatói szám már 938 ezer fő felett jár – hangsúlyozta.

​Egy a Természettel
 
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Elmondása szerint három vidéki helyszín ezerötszáz programja kapcsolódik a nemzetközi kiállításhoz, a rendezvénysorozata kiállítás után is folytatódni fog.
 

​Egy a Természettel
 
Fotó: MH/Papajcsik Péter
Egy a Természettel
 
Fotó: MH/Papajcsik Péter
 
www.magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Idén csúcsot döntött a Pilisi Parkerdő látogatottsága

2020. december 10. 11:24
Rendhagyó volt 2020., számos kihívást tartogatott. A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is éreztette hatását.: A Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága idén rekordot döntött. Emellett a Parkerdő 2020-ban is számos különféle fejlesztést valósított meg.

Föld napja: a bolygó léte a tét

2021. április 22. 12:46
Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése.