Egyesületet alapítottak a prezíciós gazdálkodással foglalkozók

2017. augusztus 04. 08:19
A precíziós gazdálkodás hazai alkalmazásának elterjedését és a nemzetközi szervezetek hálózatába való bekapcsolását célozta meg a napokban megalakult Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület.
 

A 2017. július 31-i alakuló ülésen a résztvevők elnöknek a Nyugat-magyarországi Egyetem docensét, a PREGA-konferenciák szervezésében már korábban közismertségre szert tett Dr. Milics Gábort választották. Alelnökké Varga Pétert, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) agrárinformatikai munkacsoportjának vezetőjét és Bolyki Bencét, az Agroinform hírportál tulajdonosát választották. Az elnökségben még Dr. Gyódi Péter (Smart Farming Kft.), Szűcs Imre (Belvárdgyula Mg. Zrt.), Umenhoffer Péter (Axiál) és Hadászi László (KITE) kaptak helyet.

Az új vezetőség azzal számol, hogy a megalakulás hírének elterjedésével a tagsági kör gyorsan növekszik. Új tagsági viszonyt az elnökségnek benyújtott, legalább két alapító tag ajánlásával ellátott írásbeli kérelemmel lehet létesíteni. Az eseményt Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár felszólalása zárta, aki hangsúlyozta, hogy a digitális gazdaság előrevitelével az új szervezet kormányzati célok sikerre vitelét is szolgálja.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A termelékenységgel nőjenek a bérek

2017. február 10. 07:57
Az Európai Unió 2013 óta 8 millió új munkahelyet teremtett, a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent, de ez nem elég - erről is beszámolt a Bizottság képviselője az Európai Szociális Alap Tanácsadó Bizottságának ülésén 2017. február 9-én, Brüsszelben.

Nyakunkon a műanyag-apokalipszis

2018. augusztus 06. 08:15
A világot lassan, de biztosan elárasztja az eldobható műanyaghulladék. Ennek leglátványosabb jelei az óceánokban úszó hatalmas műanyagszigetek közel 50 magyarországnyi területen, ez azonban csak a „jéghegy” csúcsa, hiszen a velünk maradt műanyaghulladék nagy része már szinte láthatatlan formában, mikroműanyagként van jelen körülöttünk.