Egységben a magyar mezőgazdasági termelőkért

2020. november 30. 09:19
A törvényalkotási bizottság a csütörtöki ülésén módosító javaslatokat fogadott el a családi gazdaságokról szóló törvény előterjesztéshez. Így az Országgyűlés már a héten tárgyalhatja a javaslatot. A családi gazdaságok adózását is érintő változtatás már jövő januártól alkalmazható lehet, ha mindenki bólint.
Egységben a magyar mezőgazdasági termelőkért

Mint korábban írtuk, Áder János államfő az adatkezelési szabályokkal kapcsolatban egyes pontoknál hiányolta az adatkezelés céljának meghatározását, és azzal sem értett egyet, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Ez mellett rámutatott, hogy a jogszabály nyilvános közzétételt ír elő olyan adatokra, amelyek az infotörvény értelmében speciális védelmet élveznek, így nem tehetők közzé.

 

A bizottsági ülésen jelen volt a NAIH elnöke és az agrártárca Államtitkára Péterfalvi Attila, aki szóban kezdeményezett módosításokat az előterjesztésen. Mint mondta, azok által a jogszabály mind a magyar infotörvénynek, mind a GDPR-nak megfelel majd.

Az agrártárca államtitkára, Farkas Sándor ugyancsak szóban adta elő javaslatát az államfő kifogásainak kiküszöbölése érdekében.

Az így elfogadott változtatások a többi között az Agrárkamara hatósági feladatainak ellátását nevezik meg a kifogásolt adatkezelés céljának. Szűkül azon adatok köre is, amelyek a jogszabály értelmében nyilvánosak lesznek.

A jogszabályt november 17-én fogadta el kétharmados többséggel az Országgyűlés. A törvény egyszerűsíti a jelenlegi mezőgazdasági őstermelők, illetve családi gazdálkodók működésének jogszabályi hátterét.

 

magyar szőlő

 

A törvényalkotási bizottság ugyancsak módosításokat fogadott el a közbeszerzésről szóló előterjesztésen.

Ezek értelmében uniós forrásfelhasználásnál az eddigieknél hosszabb idő áll rendelkezésre eljárást kezdeményezni a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

A változtatás számos pontja pedig nem január 1-jétől, hanem már a kihirdetést követő napon hatályba lép, hogy a koronavírus-járványhoz kapcsolódó beszerzések minél hamarabb gördülékenyebbé válhassanak – olvasható a módosítás indoklásában.

agraragazat.hu

 

Kapcsolódó cikkek

"Földforgalmi kérdés": elővásárlás föld adásvétele esetén

2019. szeptember 10. 08:10
Az adásvétel egyik sajátossága, hogy a szerződésben vevőként szereplő személy helyébe a szerződő felek akaratától függetlenül beléphet egy – jogszabályon vagy megállapodáson alapuló elővásárlási joggal bíró – harmadik személy. A földforgalom terén az elővásárlás más ágazatokhoz képest kiemelkedő jelentőséggel bír.

Durvul a Bige-ügy: vesztegetés a vád

2019. június 03. 08:09
Mint arról korábban beszámoltunk, Bige Lászlót, a péti Nitrogénművek milliárdos tulajdonosát vádlottként hallgatták ki a nyíregyházi rendőrkapitányságon. A korábbi hírek alapján úgy tűnt, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése lehet a vád. Bige László helyzetét továbbra rontja, hogy már vesztegetés is szerepel a bűnlajstromán