Élelmiszeripari szakágazatok képviselői egyeztettek

2016. március 10. 08:58
Meghatározó élelmiszeripari szakágazatok számára szervezett rendezvénysorozatot a Földművelésügyi Minisztérium, ahol az egyes ágazatok képviselői, szakértők és a tárca illetékesei együtt kerestek megoldásokat a jövő kihívásaira. 
Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár - az eseménysorozat záró rendezvényén résztvevőket köszöntve - az együttműködést, a szakmai javaslatok felszínre kerülését, a közös gondolkodást nevezte az elmúlt hónapban szervezett rendezvénysorozat legfőbb értékének.

Zsigó Róbert fontos mérföldkőnek nevezte a kormány által tavaly elfogadott Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiát. Mint mondta, a Stratégia legfontosabb célja, hogy az elmúlt évtizedekben nehéz helyzetbe került, alulfinanszírozott, igen kevés fejlesztési forráshoz jutott, és ezért versenyhátrányba került magyar élelmiszer-feldolgozó ipart segítse, erősítse. 
 
A Stratégia végrehajtásához rendelkezésre álló 300 milliárd forint hozzájárul az élelmiszeripar technológia fejlődéséhez, így bővülhet a foglalkoztatás, lehetővé válik, hogy az élelmiszeripar minél nagyobb arányban feldolgozza a magyar mezőgazdaság által termelt kiváló alapanyagokat, és versenyképes termékekkel jelenjen meg a hazai és külföldi piacokon.

A baromfi, a zöldség-és gyümölcsfeldolgozásban, a húsfeldolgozó-iparban, a tejtermék-gyártásban, végül a malomiparban és pékáru gyártásban érintettek a minisztérium által szervezett tanácskozássorozaton a megoldandó feladatokat állították középpontba. A résztvevők az alapanyag-termeléstől kezdődően egészen az értékesítésig átbeszélték a lehetséges fejlesztési irányokat.
 
Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

Elindult a Nemzeti Parkok Hete 2016 programsorozat

2016. május 25. 08:19
A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 programsorozat nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecen és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont.
 

Nagy István: Tovább erősíti a hazai GMO-mentes stratégiát az Európai Bíróság ítélete

2018. július 26. 14:35
GMO-k az új géntechnológiai eljárásokkal létrehozott szervezetek is – mondta ki az uniós testület