Élet az Erzsébet-utalványok után - új korszak a juttatások piacán

2019. január 21. 08:02
Az Erzsébet-utalványok forgalmazásának beszüntetése sem veszi el a munkaadók kedvét a béren kívüli juttatásoktól: nagy részük a megszokott módon adja ezeket továbbra is munkavállalóinak azzal együtt, hogy a juttatások meghatározott körére 2019-től nem érvényes a korábbi adókedvezmény.
Mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszüntette január elsejétől az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Az érvényes utalványokat 2019 végéig a megszokott módon lehet felhasználni.
 
 
 

A lépést egyértelműen az indokolja, hogy az ajándékkártyák és -utalványok már nem kedvezményesen adóznak ettől a dátumtól. A kedvezőtlen irányú adóváltozás ugyanakkor nem feltétlenül hozza el a világ végét: „azt látjuk, hogy ügyfeleink 75%-a az egyes meghatározott juttatások adókedvezményének megszűnése ellenére sem hagy fel ezekkel, hanem továbbra is a megszokott módon nyújtják őket munkavállalóiknak” - fogalmazott Balázs Krisztián, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: az már az adókedvezmények ez évi eltörlését életbe léptető, tavaly nyári jogszabályváltozásokat követően érzékelhető volt, hogy a munkaadók többsége nem fogja beépíteni a bérbe a dolgozói juttatásokat. Ebben a kérdésben egyértelmű határozottsággal foglalt állást az Edenred megbízásából készített, reprezentatív felmérés válaszadóinak többsége -miközben csupán 1 százalékuk rendelkezett részletes elképzeléssel arról, hogyan is fogja pontosan kezelni az új helyzetet.

Ehhez hasonló dilemmával szembesülnek most azok a vállalkozások, amelyek eddig az Erzsébet-utalványt vagy -kártyát használták. Számukra megnyugtató lehet, hogy nem szükséges eltérniük a megszokott rendszertől: még csak újra sem kell nyilatkoztatni a dolgozóikat, mivel az Edenred megoldásaival helyettesíthetők a korábbi Erzsébetes juttatások. „Új, chipes kártyáink biztonságosak, minden igényt kielégítenek, és a legszélesebb körben elkölthetők, a hipermarketektől a benzinkutakon át a gyógyszertárakig. A kártyák mellett természetesen a hagyományos papíralapú utalványokra vonatkozó igényeket is ki tudjuk elégíteni” - mondta Balázs Krisztián.

Az adózási előnyét szinte egyedüli juttatási elemként megőrző SZÉP-kártya nagyon fontos ösztönző, ugyanakkor nem minden élethelyzetben hatékony eszköz: ha a mindennapos megélhetés támogatása a cél, az egyéb juttatások a magasabb adó ellenére is létfontosságúak.
 
 
hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Így nyeli le a béremeléseket a horrordrágulás: csúnya hónapok várhatnak a magyar dolgozókra

2022. augusztus 11. 13:25
Júliusban 11,7% volt a drágulás mértéke 2021 azonos hónapjához képest, és könnyen lehet, hogy éves szinten is kétszámjegyű lesz az infláció idén. Ugyan az év elején több területen voltak jelentős béremelések, azonban ezek nagy részét elviszi a drágulás, így lényegében már nyárra veszíthetnek a fizetések reálértékükből. Mit tudnak tenni a mukáltatók ebben a helyzetben, van-e lehetőségük kiegészítő emelésre? A Pénzcentrum most a legnagyobb hazai munkaadókat kérdezte arról, hogy birkóznak meg az inflációs nyomással.

Örülhetnek a munkaadók, folytatódhat az adócsökkentés

2019. október 02. 08:06
Az év első napja helyett a jövőben az év végén számíthatnak a szociális hozzájárulási adó további csökkentésére a munkaadók. A jegybank friss inflációs jelentése alapján a következő években is adottak lesznek az adócsökkentés feltételül szabott tényezők.