Elkerülhető a vadgázolás?

2024. április 05. 14:29
Szerencsére ritkán történik halállal végződő vadgázolás. Azonban egy is túl sok. A szakember most segít megfejteni, hogyan kerülhetjük el a vadgázolást.
Elkerülhető a vadgázolás?
Évente több vadgázoláshoz is hívták már a Pagony Vadásztársaságot a Kesztölc és Esztergom közötti a 117-es főútra. Szerencsére egészen nagypéntekig halálos kimenetelű balesettel még nem találkoztak. Szabó Zsolt, a társaság elnöke a Kemma.hu-nak elmondta, hogy minden esetben arról számoltak be az érintettek, hogy a semmiből került eléjük a szarvas, vagy őz. A vad hatalmas, 7-8 méteres ugrással, szökelléssel próbál átjutni az úton, vagy a korláton. Így akár szinte az égből is az autóra eshet az állat, amit lehet, hogy a sofőr egészen addig nem is észlel.
 
Ez nem csak erre az útszakaszra vonatkozik, hanem minden olyan útra, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztek ki. Ráadásul szürkületkor, sötétben még a látási távolság is csökken, így még nehezebb észlelni időben a veszélyt. Szabó Zsolt szerint az ilyen utakon célszerű elgondolkodni azon, hogy érdemes-e a gázra taposni.
A vadgázolás elkerülhető?
– A 117-es gyorsforgalmi út, vagyis 90-el lehet rajta menni. De van, aki még ennél is kicsit gyorsabb sebességre kapcsol. Én ezen az úton sosem megyek 60-nál többel, ugyanis tudom, hogy bármikor kiugorhat, kiszaladhat elém egy vad. Szerencsére én még sosem kerültem ilyen helyzetbe, így nem tudom, hogy lenne-e elég időm megfelelően reagálni rá. De úgy gondolom, hogy egy lassabb haladási sebesség mellett nagyobb biztonsággal kerülhetem el a balesetet – vélekedett a vadász, aki a nagypénteki halálos kimenetelű vadgázolásnál is jelezte a rendőröknek, hogy sebességkorlátozó táblákkal lehetne megelőzni a hasonló tragédiákat.
 
– Úgy gondolom, ha egy gyorsforgalmi útra kitennének egy 60-as táblát, az nagy felháborodást keltene. Másik megoldás lehetne a vadterelő háló. Azonban az út másik oldalán található egy természetes itatóhely, ahova gyakran járnak a vadak. Úgy gondolom, hogy az sem lenne megoldás, ha őket megfosztanánk a víztől. Szerintem az vezetne a legjobb eredményre, ha az embereknek saját elhatározásukból döntenének úgy, hogy lassabban hajtanak – tette hozzá.
 
Életet követelt a baleset
Mint arról korábban a Kemma.hu is beszámolt, nagypénteken egy 39 éves leányvári kétgyermekes anya vesztette életét, amikor egy szarvastehenet elütöttek. Az autót vezető férfit gerincsérüléssel szállították kórházba. A Tények riportja szerint elkerülhetetlen volt a baleset.
 
agrotrend.hu / kemma.hu

Kapcsolódó cikkek

Éjjel-nappal nyitva a horgosi határátkelő

2023. december 01. 14:31
A munkavállalói igények eljuttatása után november végétől éjjel-nappal nyitva áll a Horgos 2 határátkelő. „Megszűnt az a lehetetlen helyzet, hogy a térség vajdaságból bejáró munkavállalói csak kerülővel, vagy több órás késéssel járjanak be a Szeged környéki vállalatokhoz" – mondja Nyisztor Margaréta, az Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezete elnöke.

Liga Szakszervezetek: idén várhatóan nőni fog a munkanélküliség

2024. január 10. 16:52
Mi az oka annak, hogy bár a foglalkoztatottság emelkedik, a munkanélküliség is nő? 2024. január 9-én az ATV Start vendége volt Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.