Teljesen leállhat a vasúti forgalom Németországban

2024. január 22. 16:13
Az eddigi legnagyobb mozdonyvezetősztrájk kezdődhet holnap Németországban. Péntekig nagyjából teljesen leállhat a vasúti forgalom, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy meg lehetne oldani a bérvitát. A német vonattársaság, a Deutsche Bahn jelezte, hogy a megmaradó kevés járat hosszabb szerelvényekkel indul, hogy minél több utast el tudjanak szállítani.
Teljesen leállhat a vasúti forgalom Németországban
Ehhez a helyzethez egy bírósági döntés járult, ami a mozdonyvezetőknek adott igazat, és szerdán elkezdhetik a sztrájkot Németországban. A vasúttársaságok jelezték, hogy fellebbeznek a hesseni döntés ellen. A jogvitától függetlenül a sztrájk előkészítése már folyamatban van. A Tagesschau Startseite azt írta, hogy a teherszállítási ágazatban már kedden este elkezdődhet a munkabeszüntetés, szerda hajnali 2-től pedig a személyszállítás is leállhat. A GDL azt tervezi, hogy péntek 18 óráig fenntartják a sztrájkot. Még a múlt héten jelentette be a Német Mozdonyvezetők Szakszervezete (GDL), hogy sztrájkba lépnek január 8-tól − írja a Világgazdaság.
 
A szakszervezet követeléseiben olyanok szerepelnek, mint a heti munkaidő csökkentése 38 óráról 35 órára, emellett 555 euró béremelésre is igényt tartanak. Ráadásul a mozdonyvezetők egyszeri 3000 euró prémium kifizetését is követelik a vasúttársaságoktól.
Teljesen leállhat a vasúti forgalom Németországban
Több német közlekedési társaság is megpróbálta munkaügyi bíróságon jogilag ellehetetleníteni a sztrájkot, azonban a bíróság első fokon a mozdonyvezetőknek adott igazat.
 
Szerdától a Dun(DB) pótmenetrendet hirdetett, hogy mérsékeljék a sztrájk okozta fennakadásokat.
Döntött a bíróság, leállhat a vasúti forgalom Németországban
 A tervek szerint ebben az időszakban hosszabb, több ülőhelyes szerelvényeket indítanak, hogy a ritkább járatokkal minél több embert elszállíthassanak. Ezzel együtt nem tudják garantálni, hogy minden ügyfelüknek biztosítani tudják a vasúti közlekedést.
Magyarországon áthaladó vonatokat is érint a német vasúti sztrájk
Több millió embert érint a munkabeszüntetés, a tavalyi figyelmeztető sztrájk alatt a járatok mintegy nyolcvan százalékát kellett törölni, és voltak olyan szövetségi államok, ahol szünetelt a vasúti közlekedés. Ez lesz a harmadik sztrájk, amióta tart a bérvita, és bár november óta tartanak a tárgyalások, egyelőre nem tűnik úgy, hogy egyhamar megállapodnának a felek.
 
forrás: magyarnemzet.hu

Kapcsolódó cikkek

Benyújtotta a kormány az első számlákat az Európai Bizottságnak

2023. július 27. 14:20
Ha minden jól megy, már októbertől egy számjegyű lehet az infláció - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Változások a hitelkonstrukciókban

2023. január 03. 13:00
Az új esztendő első napjától jelentős változások léptek életbe egyes hitelkonstrukciókban és az állami támogatásokat érintő jogszabályokban: egyebek mellett nőtt a teljes hiteldíjmutató plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és idén már három kamatstop is érvényes június végéig.
A személyi kölcsönöknél 2023. január elsejétől 29,9 százalékról 37 százalékra emelkedett a maximális teljes hiteldíjmutató (thm). Az áruhitelek, folyószámlahitelek és hitelkártyák esetén az 52 százalékot is elérheti a thm az új plafonérték szerint, szemben a 2022 végéig érvényes 44,9 százalékkal. Ezek a maximumok a jegybanki alapkamathoz vannak kötve, és 2023. június 30-ig lesznek érvényesek – írja összefoglalójában a Bank360.hu.