Eltűnt a fecskék fele: mit tehetünk értük tavasszal?

2020. február 18. 08:12
Minden fecske legalább egy kg repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Ezért is aggasztó a fecskék állományainak megfeleződése. Mi is tehetünk azért, hogy ez ne így legyen.

Újra közeleg a tavasz, költöző madaraink is hamarosan visszaérkeznek hazánkba. Az első gólyák már elfoglalták fészkeiket, de hamarosan a többi is megérkezik hosszú útjáról, ugyanúgy, ahogy fecskéink is hazatérnek majd.

Több cikkben is foglalkoztunk már azzal, hogy az elmúlt közel két évtizedben sajnos nagyon nagy mértékben lecsökkent a hazai fecskeállomány, pedig a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik.

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát, olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

Már tudjuk, hogy minden fecske legalább egy kg repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Ezért is aggasztó a fecskék állományainak megfeleződése.

Széleskörű civil összefogás kezdődött a fecskementő településekért
Balatonboglárt például a fecskék városává szeretnék tenni.
De miért is csökken az állomány?
  • Ok lehet az élőhelyek átalakítása, fészkelőhelyek megszűnése,
  • a táplálék csökkenése,
  • a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban, de az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány)
  • és a kedvezőtlen társadalmi változások: a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése.
Fotó: Youtube.com Mit tehetünk mi?

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van. Szerencsére több módon is felléphetünk a fecskékért:

  • Igyekeznünk kell megvédeni a fészkeket, az állománycsökkenés alapját a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti. Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.
  • Helyezhetünk ki műfészkeket a már meglévő fészkek védelme mellett, ezekkel a költés hatékonyan segíthető.
  • A telepesen költő, jellemzően lakó- és középületlakó molnárfecskék esetében a mesterségesen kialakított telepek is jó szolgálatot tehetnek.
  • Törekedhetünk arra, hogy épületeken végzett munkák esetében odafigyeljünk a fecskefészkekre és azok védelmére.
  • Fecskés környéken lehet létesíteni sárgyűjtőhelyet a madarak számára, ami főképp a nagyon aszfaltos területeken igen jó szolgálatot tehet.
Fotó: Youtube.com

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék fészkei egész évben védettek, a fecskefészkek leverése egész évben tilos! Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1–március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak. Költési időszakban, április 1–október 31. között a fecskefészkek eltávolítása nemcsak tilos, de nem is engedélyez(tet)hető!

A fecskék védelme érdekében fészekleverés esetén néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt érdemes tájékoztatni a hatóságot.

Ha pedig valaki úgy érzi, szívesen tenne valami többet is a madarakért, csatlakozhat a Madárbarát Kert Programhoz, amelyről minden információ beszerezhető ITT.

Kiemelt kép: Wikipedia.com

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Kerékpárutak felújítása a Parkerdőnél

2021. április 06. 08:22
Mintegy 60 kilométer kerékpárút felújításának a tervezésére írt ki közbeszerzést a Pilisi Parkerdő Zrt.

Száz programmal vár az erdők hete

2021. október 05. 08:09
A XXV. Erdők Hete programsorozat az erdőgazdálkodás fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét és azon belül a szakértelem fontosságát hangsúlyozza – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az Erdők Hete alkalmából.