Erdőtörvény és rendeletei - egységes szerkezetben

2021. március 16. 08:53
Változások az erdészeti joganyagban! Segítségképpen mellékeljük az Erdőtörvény és rendeleteinek Nemzeti Földügyi Központ munkatársai által összeszerkesztett és aktualizált, 2021. február 24-től hatályos verzióját.
Erdőtörvény és rendeletei - egységes szerkezetben

 

A rendeleteivel egybeszerkesztett Evt.-ben átvezetésre kerültek a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megszűnésével összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2021. (II. 23.) AM rendelet alapján az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 61/2017. (XII. 21.) FM rendeletet érintő módosítások. A módosítás során az ERTI helyett a Soproni Egyetem került bele a rendeletbe.

 

Az AM Erdőgazdálkodási Főosztály Erdészeti Igazgatási Osztályával egyeztetve belekerült az erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírság mértékéről és kiszámításának módjáról szóló 143/2009. (VII.6.) Korm. rendelet 2 pontja, mely az Evt. együtt alkalmazható.

Az alábbi linken a 2021. február 24-től hatályos állapotú erdőtörvény és kapcsolódó rendeletei összeszerkesztett anyaga érhető el.

 

Czirok István, főosztályvezető, NFK Edészeti Főosztály

 

Az egységes szerkezetű Erdőtörvény és rendeletei docx-ben.

Az egységes szerkezetű Erdőtörvény és rendeletei pdf-ben.

 

Forrás: NFK Erdészeti Főosztály / www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy István: Sokkal tudatosabban kell együtt élnünk a környezetünkkel

2019. augusztus 21. 08:35
Jó látni azt a csodát, ahogyan a természet nem tűri a határokat, hanem azokon átívelve összeköt minket.
 
 
 

Magyarország rejtett kincsei: íme néhány csodaszép parkerdő, amit eddig biztosan nem fedeztél fel

2022. július 12. 09:41
A Magyar Natúrpark Szövetség (MNSZ) az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal (AÖFK) együttműködve rendezvénysorozatot indít Aktívan a Natúrparkokban címmel. A látogatók mind a 10 állomáson egy-egy térség gasztronómiájába, kultúrájába és természeti kincseibe kóstolhatnak bele. A sorozat nem titkolt célja, hogy a szélesebb közönséggel is megismertesse a natúrparkok helyi termelőinek és túravezetőinek a szolgáltatásait, ezzel is növelve a natúrparkok láthatóságát, illetve társadalmi elismertségét. A családi napok az Aktívan Itthon Program részeként valósulnak meg.