Ezek lettek az ország legszebb kertjei és balkonjai

2020. augusztus 12. 08:14
Kihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit; a legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen közel 2500-an pályáztak, mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda, köztük a Bálint Gazda emlékdíjat - közölte a turisztikai ügynökség az MTI-vel kedden.
Ezek lettek az ország legszebb kertjei és balkonjai

A “Virágos balkonok, virágos kertek” kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett, mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat. A legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb, míg a legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában. A versenyre a közösségi médiában is nagy figyelem irányult: a Virágos Magyarország Facebook oldalán zajló közönségszavazáson mintegy 16 600 szavazat érkezett a különböző pályázatokra.

A tájékoztatás szerint a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet és a leginkább fenntartható megoldásokat.

Egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére, aki az idén hunyt el életének 101. évében. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.

Az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták, ezen kívül a 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki – közölte az MTÜ.

A győztes kertekről és balkonokról az alábbi Facebook-posztban talál képeket.

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Mesterséges fecskefészkek az AM épületén

2021. március 22. 09:03
Mesterséges fecskefészkek kihelyezésével hívja fel a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésére Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Online erdei iskola sorozat indul a Madarak és fák napján

2020. május 11. 07:53
Papírfecske hajtogatás, a madár-konyha menüsora, az erdei gyógynövények titkai, erdei kabalák készítése – csak néhány téma az erdészeti erdei iskolák május 10-én, a Madarak és fák napján kezdődő, az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló online programjából. Az állami és magán erdőgazdaságok rendhagyó erdei iskolai foglalkozásainak célja, hogy a gyerekek jelen helyzetben is részesülhessenek a természet tavaszi ébredésének élményéből, elsajátíthassák a környezettudatos gondolkodás alapjait, illetve hogy a közösségi médiában megosztott órák segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak a digitális oktatásban.