Ezért érdemes helyiként is kipróbálni a budapesti luxushoteleket

2022. augusztus 11. 13:42
Az elmúlt években számos luxushotel-láncolat vetette meg a lábát Budapesten, ezzel pedig elszállt minden esélye a szomszédos országok fővárosainak, hogy a régióban konkuráljanak velünk. Egyedül Bécs járt eddig előttünk itt a közelben, de jelenleg olybá tűnik, a császárvárost is szép komótosan lehagyjuk, ha a nagy brandekről van szó. Az alábbiakban azokat a szolgáltatásokat villantjuk fel, amelyeket akár helyi lakosként is érdemes legalább egyszer kipróbálni náluk.
Ezért érdemes helyiként is kipróbálni a budapesti luxushoteleket

Szemben mondjuk Horvátországgal vagy Olaszországgal, idehaza kizárólag a fővárosban találhatók meg a neves, nemzetközi luxusszállodák, ami nyilván abból fakad, hogy az ilyen nívójú szoba-, illetve lakosztályárakat megfizetni képes turisták és az üzleti utazók számára ez a fő desztináció hazánkban. Persze, a hoteleknek nem csak rájuk lenne szükségük, Londonban, Párizsban, New Yorkban vagy Madridban ezek az épületek a város életének szerves részei, legyen szó egy délutáni teázásról vagy egy koktélozásról, netán valamilyen kozmetikai kezelésről.

Itthon a házak PR-marketingesei mindent beleadnak, szinte szélmalomharcot vívnak a beidegződéssel, hogy a kifejezetten luxuskategóriás, netán prémium szintű öt- vagy négycsillagos superior besorolású hotelekben minden méregdrága lenne, ezért nagy ívben ajánlatos őket elkerülni. Ez a városi legenda olyannyira nem áll meg a valóság talaján, hogy a menüket és a spa-részlegek árait végig böngészve konstatálhatjuk, hogy amazok egyáltalán nem húzósabbak, mint egy jobb belvárosi bisztróétterem étlapja vagy egy szépségszalon tarifái. Nyilván körtét a körtével kell összehasonlítani, és nem egy alsóbb kategóriás hellyel, ahol nem ilyen minőségű alapanyagokkal és termékekkel, nem ilyen szaktudással dolgoznak, netán a bizniszmodell is teljesen más, aminek eredménye ugye a kedvezőbb árfekvés.

Nem is azt mondjuk, hogy minden szabadidőnket töltsük náluk lebzselve, de olykor érdemes, hiszen akár még olyan érzetünk is támadhat, hogy utazunk – lévén egy hotelben üldögélünk. (A tényleges utazásnál ez az időtöltés pedig mindenképpen olcsóbb.) Az alábbiakban csak olyan szpotokat ajánlunk, amelyeket már magunk is teszteltünk, így a legkülönlegesebbeknek tartunk a saját műfajukban. Szóval tessék szépen hinni nekünk!

Gyönyörködjünk a legszebb panorámákban a háztetőkről!

A budapesti látkép több nézőpontból is képeslapra kívánkozik, egy finom koktél társaságában pedig csak még jobb az élmény. A legmenőbb rooftop bárok közül a legtöbb ötcsillagos szállodák tetején található. Az első a többszörös díjnyertes Aria Hotel tetőn lévő bárétterme, a Highnote Sky Bar, ahol ebben a szezonban virágok ihlette koktélmenüvel találkozunk, miközben a Szent István-bazilika kupolája és monumentális harangtornyai szinte az asztaltársainkká avanzsálnak, olyan közeliek.

 

A második volt a sorban a volt szabadkőműves székházban nyitott Mystery Hotel, Varró Zoltán tervezte, mediterrán kertnek kinéző tetőteraszos bárja (Sky Garden Rooftop Terrace) a Nyugati-pályaudvar mellett, amit a Marriott hotel budai várra néző, magasban nyitott helye (Liz and Chain Sky Lounge) követett – mindkettőben prímák a bisztró stílusú ételek. A pesti oldal legfrissebbje pedig a The Luxury Collection láncolathoz tartozó Matild Palace bárja, a déli-Klotild-palota egykori építtető-tulajdonosáról, Szász-Coburg-Koháry Klotild főhercegnéről elnevezett Duchess. A Gellért-hegyre és a várra panorámás hely kialakítása hozza a menő londoni bárok stílusát, van strucctollas lámpa meg embermagasságú bronz zsiráf is – a mosdóban persze, Penhaligon's szappannal és kézkrémmel, ahogy Mayfairben is lenne.

Budán két felkapott hely van, az évek óta konstans tele lévő, a Lánchíd oroszlánszobrai által inspirált, full pesti rálátású Leo Rooftop Budapest a 70 évig üresen álló foghíjtelekre épített Hotel Clark tetején, az Alagút mellett – itt a horoszkópok inspirálták most a signature koktélokat. A legfrissebb fecske pedig valójában fehér holló: a Hilton nyitotta a múlt héten a White Raven skybar&lounge-ot, ahol minden koktél valahogy a ritka albínó madárhoz kötődik, közvetlenül a Mátyás-templom tornya mellett.

Kényeztetés kimaxolva a testnek és léleknek

A hotelek általában a föld alá, a mínusz egyre „száműzik” a wellness és fitneszrészlegüket. Nem így három budapesti szálloda: A Four Seasons Hotel Gresham Palace, a The Ritz-Carlton és a Continental Hotel spa-ja is a tetőtérben kapott helyet. Utóbbi ugye a valamikori Hungária Fürdő épületében üzemel, és a különlegessége, hogy van egy szabadtéri medencéje is a tetőn, napozóágyakkal és egy díszkerttel körülvéve, így úgy lehet csobbanni, hogy az ember a pesti belváros háztetőit nézi közben.

A másik két szálloda biztosítótársaságok székházainak épült a századelőn, így itt is elég nagy bravúr, hogy az ember úgy lubickolhat a magasban, hogy a feje felett, az üvegen túl már csak a felhők szemeznek vele. A zenei fókuszú Aria Hotel masszázsainak különlegessége a Harmony Spa-ban, hogy a nekünk tetsző stílusú aláfestő melódiát választhatjuk ki az egy óra hosszára, legyen az opera, pop vagy jazz. A Matild Palace The Swan Spa-ja rendelkezik egyedül törökfürdővel idehaza a hotelek közül – ráadásul káprázatosan szép a dizájnja.

De említsük meg, hogy a Mystery Hotel The Secret Garden spa-ja meg egy trópusi esőerdőt próbál meg imitálni a századfordulós palazzo stílusú architektúrával szimbiózisban, nagyon hangulatos. A Marriott Fitness&Health Club edzőterme (ez korábban ugye a világhírű World Class Gym licensz alatt működött) kifejezetten a helyiekre épít, a város egyik legklasszabbja – köszönhetően a pazar panorámának a Budavári Palotára és a várhegyre, így még a kilométerek is könnyebben fogynak a futópadokon.

Gasztronómia egy kis csavarral

A luxushotelek általában nagy hangsúlyt fektetnek a kulináriára, igyekeznek a világ legjobb helyein tapasztalatot szerző csapatot felvenni felszolgálótól a séfen át a bártenderig, sommelier-ig. Az első újhullámos hotelbárt a Kempinski Hotel Corvinus Budapest nyitotta (Blue Fox The Bar), a gogoli hasonlattal élve, filozófiában szinte mindenki az ő köpönyegükből bújt elő. Érdemes még megemlíteni, hogy az épületben található az ország egyik legmenőbb japán étterme, a Robert de Niro által társtulajdonosként jegyzett Nobu budapesti egysége is, ahol például egy üzleti ebédmenü pont annyi mint máshol.

DE FELTÉTLEN KIPRÓBÁLÁSRA JAVASOLJUK A DEÁK FERENC UTCÁRA TERASSZAL IS RENDELKEZŐ „ÉS” NEVŰ ÉTTEREMBEN A TÁFELSPICCET. MÉG FERENC JÓZSEF IS MEGNYALNÁ UTÁNA MIND A TÍZ UJJÁT.

A hotel mellett lévő The Ritz-Carlton nemrégen újraindította a vasárnapi brunch műfaját, ahol természetesen meg lehet kóstolni a híres cukrászséfjük, Mázás István remekeit is. Ilyen büféebéd egyébként az InterContinental vagy a Marriott egyaránt budai látvánnyal megspékelt éttermében is van, a Hilton Láng Bistro nevű, Halászbástyára és a Parlamentre panorámás étterméről nem is szólva!

A The Ritz-Carlton Café Wiennek hívott cukrászdájában időnként a magyar alapítású, de már világhírű Omorovicza beauty branddel közösen csinálnak ötórai teaszertartást – ezt mondjuk el kell csípni. Nem így a mindennap kóstolható Herend Afternoon Tea-t a Four Seasonsben. A modern szecessziós hangulatban kialakított, koktélban és ázsiai ihletésű bárfoodban is baromi erős Múzsa bárban minden délután ugyanabból a Herendi porcelánszervízből (Royal Garden) lehet étkezni, amelyet Vilmos herceg és Katalin hercegné is kaptak ajándékba az esküvőjükre a magyar államtól. Annyi különbséggel, hogy a szállodában használt és a Herendi márkaboltokban is kapható szettnél a kanna tetején pillangó van, a Kensington-palotában lévő készletet pedig a brit királyi korona, az Imperial Crown ékesíti.

A végére pedig említsünk meg még két különleges bárt, amit kár lenne kihagyni. Amikor mi ott voltunk a The Leading Hotels of the World csoportosuláshoz tartozó, a józsefvárosi Telefonközpont épületében nyílt Kozmo Hotelben, akkor még nem volt nyitva az osztrigabárjuk, de ilyen típusú hely nincs máshol Budapesten. Ahogy a The Unbound Collection by Hyatt láncolathoz tartozó Párisi Udvar Hotel nyáron nyílt champagne bárja is különlegesség. A híres, Ferenciek terén lévő passzázsban a brasserie típusú éttermüktől leválasztva nyílt meg az ÉTOILE, ahol a legmenőbb champagne-okat lehet elérhető árakon kóstolni. A titok ugyanis, hogy egy speciális gép újra lezárja a palackot, így nyugodtan kérhetünk kóstolót egy olyan tételből is, amelyet azért nem vennénk meg a borsos ára miatt egy üveggel.

Záróakkordként említsük itt újra meg a téren átellenben lévő Matild Palace-t, amelynek földszinti étterme a Spago láncolathoz tartozik – ami az Oscar-gálák cateringjéért több évtizede felelős osztrák séfhez, a Beverly Hills-i étterme révén a hollywoodi sztárok barátjához, Wolfgang Puckhoz kötődik. Itt található a város legkülönlegesebb pizzája is, a lazacos-kaviáros. A tér túloldalán, az egykori Buddha-Bar hotel helyén nyílik hamarosan Budapest új attrakciója, a St. Regis – a világ egyik legelegánsabb láncolatának magyar egysége. Hasonlóképp idénre van elvileg datálva az Operaházzal szembeni Drechsler-palotában (egykori Balettintézetben) nyíló W Hotel, szintén egy magasan jegyzett nemzetközi brand. És ha hihetünk a piaci pletykáknak, olyan láncok jönnek még az elkövetkező években a magyar fővárosba, hogy akkor aztán tényleg irigykedhetnek az osztrák sógorok. Merthogy lesz mire.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép:  A felújított Párisi Udvar Hotel és Passage Budapest épülete a főváros V. kerület Ferenciek tere 10. szám alatt 2021. november 6-án.  Fotó:  Róka László  / MTI)

https://index.hu/fomo/2022/07/28/luxusszalloda-budapest-wellness-fitnesz-spa-vilmos-herceg-meghan-markle-herendi/

 

Kapcsolódó cikkek

Jóval több mehet nyaralásra, mint a járvány előtt

2022. június 22. 08:52
130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a COVID-járvány előtti időszakhoz képest – derül ki az MKB Bank legfrissebb felméréséből. A 2019-es kutatás eredményeivel összevetve jelentősen nőtt azok aránya, akik mennek vakációzni, és szembetűnő az is, hogy egyre többen költenek 200 ezer forint feletti összeget üdülésük során. A megkérdezettek legnagyobb része félretett jövedelméből fedezi a nyaralás költségeit, a külföldre utazók 95%-a bankkártyával tervez fizetni és többen fordulnak hiteltermékekhez is nyaralás előtt. A megkérdezettek körében a finanszírozási megoldások közül a hitelkártya a legnépszerűbb - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Így szervezték át a Magyar Turisztikai Ügynökség irányítását

2022. augusztus 03. 09:07
Szakmai találkozóra hívta a turizmus-vendéglátás ágazat érdekképviseleteinek vezetőit és a kiemelt partnereit a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy bemutassa a társaság új szervezeti struktúráját és vezérigazgatóját.