Fejlesztik a strandfürdőt Törökszentmiklóson

2023. február 13. 12:39
Fejlesztik a Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping egy részét, a beruházásra 400 millió forintot nyert el a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán.
A beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét – ismertette Marsi Péter, a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője.
Fejlesztik a strandfürdőt Törökszentmiklóson
A tavasszal kezdődő tervezés az idén véget ér, a jövő év első harmadában kezdődhet meg a kivitelezés. A munkálatokat a tervek szerint 2025 végén fejezik majd be.
 
A létesítményben a kemping mellett termál-, illetve gyógyvizes, valamint úszómedence található, továbbá gyerekek számára is igénybe vehető, élményelemekkel felszerelt medence. Télen a gyógymedence működik, és a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati kezeléseket is igénybe lehet venni a fürdőben – tájékoztatott az osztályvezető.
 
A strandfürdőt legutóbb 2010 körül korszerűsítették.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Új turisztikai attrakciókkal gazdagodott Bodrogkeresztúr

2023. február 03. 15:54
Több mint 1,6 milliárd forintot költöttek uniós forrásból Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztésére. Tematikus borsétányt alakítottak ki a korábban elhanyagolt pincesorból, zenepavilont építettek, új kilátópont létesült, és megújult a település több utcájának burkolata.
 
Bodrogkeresztúr mindig kiemelkedő szerepet játszott a Tokaji Borvidék életében, évszázadokon keresztül a borvidék piaccal és vásárjoggal rendelkező mezővárosa volt. A Tokaji Történelmi Borvidék 27 települését 2002-ben az UNESCO felvette a világörökségek listájára kultúrtáj kategóriában. A most megvalósuló projekt célja Bodrogkeresztúr meglévő attrakcióinak fejlesztése, a borvidék, illetve a térség turisztikai fellendítése, vonzerejének növelése volt.
 

Esti túrákat kínálnak a hőség miatt egy ökoturisztikai központban

2024. július 16. 17:30
A hőség miatt napközben a turisták is inkább behúzódnak az árnyékba, ezért a Tamásiban található DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont esti túrákat szervez a nyár során, melyek végén hűsítő italokkal és apró falatokkal kedveskednek a résztvevőknek.