Feketefoglalkoztatás: csökkenés tapasztalható a mezőgazdaságban

2019. január 21. 08:17
A Pénzügyminisztérium jelentése szerint, 2018 januárja és szeptembere között a mezőgazdaságban is csökkent a feketefoglalkoztatás aránya.

Az összes gazdasági ágazat tekintetében munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya.

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, mely a vizsgálatokkal érintett munkavállalók 13,62%-át tette ki (7462 fő). A 2017. évi adatokkal összevetve – a feketefoglalkoztatás az ellenőrzésbe vont munkavállalókra figyelemmel – csökkent, a 2017. szeptember 30-ig 9591 feketén foglalkoztatott munkavállaló volt a vizsgálatokkal érintett 60 331 főből (15,90%).

Árnyalja azonban a képet, hogy 2018-ban az ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva a feketefoglalkoztatással érintett munkavállalók aránya 2011-től kezdve – a tavalyi első háromnegyed év után – most volt a legmagasabb.

mezőgazdasági vállalkozások az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 6%-át (466 fő) alkalmazták, amely a 2017-es hasonló időszak 9%-ához (859 fő) képest csökkenést mutat. Még kiemelkedőbb a csökkenés az ágazatban ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva (2018. szeptember 30-ig 12,99%, 2017. szeptember 30-ig 29,21%), ami a mezőgazdaság 2018-as csökkenő feketefoglalkoztatási tendenciáját jól láttatja.

A feldolgozóiparban az ellenőrzéssel érintett munkavállalók 6,45%-a (434 fő) volt feketén foglalkoztatott, mely a 2017 hasonló időszakához képest nem változott (6,59 %, 568 fő).

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

Joggal való visszaélés: így nem rendelhetnek be szabadságról

2020. szeptember 21. 08:36
Bizonyára sokan szembesültek már azzal, hogy bizonyos dolgok, bár igazságtalanok, a törvény betűje szerint mégsem minősülnek jogszerűtlennek. Ugyanakkor vannak olyan jogintézmények, melyek kifejezetten azt célozzák, hogy a jogot és az igazságosságot minél inkább közelítsék egymáshoz. A D.A.S. Jogszervíz új esettanulmánya a szabadságról való visszarendelésről szól.

Munkaszüneti napok 2020

2019. november 13. 07:49
2020-ban két áthelyezett munkanap lesz, három négynapos és három háromnapos hosszú hétvége, valamint új év szerdára esik, így rögtön év elején lesz egy pihenőnap hét közepén. Viszont jövőre számos ünnepnap, így március 15 és november 1 is hétvégére esik.