Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja
2024. január 15. 11:58
A Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000 darab fa áll az igénylők rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
![Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja](static/content/articles/9000/9774.jpg?0826135071892406)
A miniszter emlékeztetett, hogy az agrártárca még 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy sikerült megfordítani a korábban csökkenő erdőtelepítési trendet, és az országfásítás keretein belül 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák.
A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma, amelyhez további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés – hangsúlyozta.
![Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja](https://cdn.kormany.hu/uploads/media/9/92/928/9288e6903ac54484a72486126e2cb47e592c724c_w1920_c_0_996_4000_2595.jpg)
Nagy István ismertette, hogy a korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre a 2024. január 15-30. közötti időszakban van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon. A regisztrált települések február 1-től adhatják le az online igényléseket, a fákat pedig tavasszal és ősszel szállítják majd ki. Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztókarót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ezért minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.
Az elültetésre kerülő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti. Bővebb információ a www.orszagfasitas.hu oldalon érhető el. Ugyanitt nyílik meg az online regisztrációs felület 2024. január 15-én.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
ERDÉSZETI KUTATÁSOK TÖRTÉNETE, HELYZETE ÉS PERSPEKTÍVÁI A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉN
2022. november 22. 14:56
Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának eseményén az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet mellett, melyben a szerzők összegyűjtötték 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve a legfontosabb kutatási témákat és eredményeket.
Folyamatosan ügyelnünk kell meglévő erdeink egészségi állapotának és alkalmazkodóképességének javítására, és megfelelő kutatási eredményeken kell alapulnia az erdőterület növelését célzó programoknak – emelte ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az eseményen tartott zárszavában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány elkötelezett abban, hogy az erdőkre, mint a fenntartható gazdálkodás színterére tekintsen. A kutatási eredmények széles körű megismertetése jelentősen segíti annak az erdőgazdálkodási modellnek a megvalósítását, melynek során nem sérülnek sem az ökológiai, sem a társadalmi, sem a gazdasági fenntarthatósági szempontok.
Megjelent a természetvédelmi célú programokat megvalósító társadalmi szervezeteket támogató pályázat 2023. évi kiírása
2023. április 06. 13:41
Az Agrárminisztérium ezúton meghirdeti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet IV. fejezetének – az agrárminiszter feladat- és hatáskörét részletező 6. pontjához, azaz a minisztérium természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, civil feladatvállalást segítő pályázatot.