Hasít az új mezőhegyesi robotizált tehenészet

2020. október 30. 09:26
Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg
Hasít az új mezőhegyesi robotizált tehenészet
Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg

– hangzott el csütörtökön a helyszínen szervezett sajtóbejáráson.

Isaszegi Norbert termelési igazgató elmondta, a két istállóból álló, 880 férőhelyes létesítmény északi istállójába október 2-án engedték be az első 180 holstein-fríz szarvasmarhát; a déli istállóba október 27-én került 130 egyed. A két létesítményben 460 tejelő állat van.

Illusztráció
Fotó: Kálmándy Ferenc

Lázár János, a Ménesbirtok által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos közölte, úgy fogalmazták meg a terveket, hogy két-három év alatt 25 százalékos termelésnövekedést érjenek el, az eddigi évi 10 millió liter tejet 11-12 millióra emeljék.

Jelenleg 6 százaléknál tartanak, így teljesíthetőnek, túlteljesíthetőnek tűnik a célkitűzés – közölte.

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarország agrár- és élelmiszergazdasága a törvények tekintetében felkészült egy világjárványra, így a koronavírusra is (videó)

2020. március 23. 08:09
Egy 2012-es törvény meghatározza, hogy a folyamatos élelmiszerellátást biztosítani kell. Abban az esetben is, ha bárhol karantén kerül felállításra. A törvény ezt a stratégiailag fontos élelmiszergyártó vállalatok folyamatos működtetésével kívánja elérni.

A csányi csoda titka: közmunkaprogramtól az önfenntartó gazdálkodásig

2020. november 03. 09:45
A munkanélküliség kezelése az egyik legnagyobb kihívás a vidéki települések vezetői számára. Érdemes odafigyelni a heves megyei Csányra, hiszen megmutatták, hogy a közmunka nem csak árokpucolásban és gereblyézésben merülhet ki, és egy évtizede már naponta szolgáltatnak jó példát arra, hogy a közmunkaprogramokat hogyan lehet értékteremtésre, építkezésre használni.