Húsz év után megújult az orosházi múzeum állandó kiállítása
2024. február 08. 14:37
Elkészült az új állandó kiállítás és befejeződött az épület renoválása az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeumban.

Az intézmény csaknem 97 millió forintot nyert el az új állandó tárlat kialakítására a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiumának pályázatán. Az összegből egy újragondolt, korszerűsített és informatikai eszközökkel kiegészített állandó kiállítást alakítottak ki a csaknem 20 éve létrehozott helyett.
Józó Tamásné igazgató elmondta, hogy teljesen új, eddig nem látott tárgyakkal mutatják be Orosháza történelmét.
A régészeti rész időszámításunk előtt 6000-től indul, és 1711-ig követi a település életét.
A helytörténeti rész 1744-gyel kezdődik, amikor Zomba környékéről betelepítették a város mai lakosainak elődeit. Itt a szocializmus időszakáig alakították ki a kiállítást.
A néprajzi részen pedig arra összpontosítanak, hogy milyen, a Dunántúlról hozott hagyományokat őriztek meg a helyiek, miben különbözik például az orosházi konyha a békésitől, milyen volt régen az élet Orosházán, és milyen mesterségek léteztek a környéken.
Az emeleti részen pedig létrehozták a dél-alföldi város egyik leghíresebb mesterembere, Thék Endre asztalos emlékszobáját.

Józó Tamásné kiemelte, hogy a bő másfél éves zárvatartás alatt Nekem, értem, velem elnevezéssel kampányt hirdettek, amelyhez sokan csatlakoztak: tárgyakat vagy azok digitális másolatait ajánlották fel a múzeumnak. Ezekből az – Orosháza múltját idéző – eszközökből az újranyitással egy időben egy időszaki tárlatot rendeztek be.
A kormányzati támogatás mellett az önkormányzat saját forrásából renoválták a múzeum homlokzatát és tetőszerkezetét is. Az új tárlat szakmai megnyitóját tartották, a közönség január 27-étől látogathatja kiállítást.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A tangó és a flamenco méltó társa lett a csárdás
2024. december 05. 18:40
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a csárdás tánc hagyománya az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján. Ezen a listán gyűjtik össze az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását.
Javítják a Tisza-tavon a nyaralóhajózás feltételeit
2024. december 18. 21:18
Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására.