Idén 2346 önkormányzat nyert támogatást szociális célú tüzelőanyag vásárlásához

2024. június 05. 17:22
Idén 2346 önkormányzat nyert el támogatást szociális célú tüzelőanyag vásárlásához – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára az M1 aktuális csatorna ma reggeli műsorában.
Idén 2346 önkormányzat nyert támogatást szociális célú tüzelőanyag vásárlásához
Dukai Miklós emlékeztetett: a kormány 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta, amely azóta létre is jött, a rászorulók megsegítésére pedig 2011-ben indították el – akkor még 900 millió forint körüli összeggel – a szociális tüzelőanyag-programot.
 
Ennek a pályázatnak ma már ötmilliárd forint a keretösszege, és évente 180-200 ezer háztartásnak nyújtanak segítséget – tette hozzá.
2346 önkormányzat nyert támogatást tüzelőanyagra
Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára
 
Az államtitkár jelezte: a tüzelőanyag 95 százalékban tűzifát jelent – amelyet az önkormányzatok a kormányhivatalok által bejegyzett erdőgazdálkodóktól, 95-98 százalékban az állami erdőgazdaságoktól szereznek be -, de barnakőszén vásárlásához is igényelnek néhányan támogatást.
 
A programra Dukai Miklós tájékoztatása szerint április 30-ig lehetett pályázni, május végére született döntés, és szeptember végéig kapják meg az önkormányzatok a folyósított összeget. A tüzelőanyagot az emberekhez az önkormányzatoknak kell eljuttatniuk február 15-ig.
Hírklikk - Idén 2346 önkormányzat nyert támogatást szociális célú  tüzelőanyag vásárlásához
Dukai Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a programról elmondta: Magyarország 2864 ötezer lakos alatti önkormányzatából 2346 pályázott, és nyert is el támogatást tűzifára.
 
A legtöbb igény Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Baranya vármegyéből érkezett, ahol az aprófalvas településszerkezet jellemző – ismertette az államtitkár.
 
forrás: agrotrend.hu / MTI

Kapcsolódó cikkek

Brutális áremelés jön a Mobiliti villanyautó-töltőin

2022. december 30. 10:37
Egész Európában megfékezheti a villanyautózás terjedését az energiaárak emelkedése, de Magyarországon és a hozzánk hasonlóan árérzékeny piacokon még súlyosabb hatása lehet annak, ahogy a nyilvános töltőpontokon folyamatosan drágulnak a töltési lehetőségek. Az országosan elérhető nyilvános töltőpontokon idén tavasszal és ősszel is emelkedtek a tarifák és a tendencia várhatóan hasonló lesz 2023-ban is.

A kkv-k digitális átállásának támogatására elindult a DigitalTech EDIH

2023. június 29. 13:39
Magyarországon a most induló DigitalTech EDIH  a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) százainak nyújt térítésmentes támogatást kiberbiztonsági, blockchain technológiával, fintech megoldásokkal, valamint üzletfejlesztéssel összefüggő kihívásaik megoldásában - közölte a DigitalTech EDIH-et működtető konzorcium szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság által létrehozott Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-ek), amelyekből Európa szerte már több mint 150 található, a kkv-k és a közszféra szervezeteinek digitális felzárkóztatását segítik elő.