Idén 3,6 milliárd forintot költ bérfejlesztésre a PENNY
2023. február 23. 13:14
Jelentős, valamennyi belsős munkavállalójára vonatkozó bérfejlesztéssel kezdi az év első felét a PENNY. Hazánk egyik vezető kiskereskedelmi áruházlánca felelős munkáltatóként mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a dolgozói fizetések korrekciójára. A gazdasági változásokhoz megfelelő mértékben igazított, 17 százalékig terjedő kompenzáció egy komplex juttatási csomag része.
A béremelést területi felosztás szerint, értékesítés, logisztika, központ és különböző szempontok alapján súlyozva átlagosan legfeljebb 17 százalékos mértékben hajtják végre 2023. április 1-jétől. A juttatási csomag többek között egy kibővített utazási hozzájárulást is kínál a munkatársak számára.

A saját gépjárművel történő munkába járás költségeit a cég a hatályos kormányrendelet által meghatározott mértékben és adómentesen, 30 forint/km összegben téríti meg.
Emellett a meglévő juttatások mellett (cafeteria SZÉP-kártyán, osztályonként különböző teljesítmény-prémiumok) új tételként már nemcsak a távolsági, hanem a helyi közösségi közlekedési bérletek költségeihez is hozzájárul. Méghozzá 86 százalékos mértékben, ami a dolgozók nagyjából 40 százalékának utazási költségeihez járul hozzá.
„Idén mintegy 3,6 milliárd forintot fordítunk bérfejlesztésre, beleértve a tavaly megállapított, rendkívüli prémiumok kifizetésére elkülönített összeg 2023. üzleti évre vonatkozó részét is. A mostani juttatási csomagunk a hazai piaci viszonyokhoz mérten kiemelkedő, és azt a vállalatunk tavalyi eredményeit, valamint a magyar munkaerőpiaci és a gazdasági helyzetet figyelembe véve állítottuk össze. Reméljük, munkatársaink továbbra is érzik, fontosak a vállalat számára és büszkék arra, hogy a magyarországi PENNY család tagjai. Örömmel vettük, hogy a PENNY vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szintén elfogadta, ezzel számukra is kedvező megállapodás született” – nyilatkozta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.
A legjobb magyar munkahelyek rangsorát összefoglaló Top Employers listán a kiskereskedelmi szektorban első, az összesített listában pedig a harmadik legkedveltebb munkahely lett a PENNY hazánkban.
Az év első felében végrehajtandó bérfejlesztés kiugró mértéke is azt támasztja alá, hogy a vállalat hosszú távon számol a munkavállalókkal és kedvező feltételeket teremtve biztosít stabil megélhetést, kiszámítható, ugyanakkor ígéretes karrierutat.
forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Erste-ügyfelek, figyelem: bankszünnapok jönnek a Commerzbank átvétele miatt
2022. november 17. 10:16
December elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit az Erste Bank Hungary. Az átvétellel kapcsolatos tevékenységek biztonságos végrehajtása érdekében az Erste Bank Hungary december 1-én 22.00 és december 4-én 24.00 között bankszünnapot tart.
Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni
2023. november 17. 15:35
A Vidékfejlesztési Program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - jelentette ki Nagy István agrárminiszter ma Bakonycsernyén.