Karácsonyi varázskastéllyá változik az adventi időszakra a gyulai Almásy-kastély

2023. november 30. 19:10
Karácsonyi varázskastély címmel adventi programsorozat kezdődik a gyulai Almásy-kastélyban december másodikán – közölte a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft. pénteken.
Karácsonyi varázskastéllyá változik az adventi időszakra a gyulai Almásy-kastély
A kastélyparkban december 2-tól január 7-ig két fotópont és szombatonként karácsonyi vásár várja a látogatókat. December 2-án ugyanitt a Bizseri Bábcsoport karácsonyi előadása lesz látható; december 9-én Szabó Hunor ad elő karácsonyi dalokat, majd a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Kamarakórusa koncertezik. December 16-án a Calliope Színjátszó Kör előadásában a Karácsonyi történet című előadás tekinthető meg; december 23-án pedig az Erkel Ferenc Vegyeskar ad koncertet.
 
A kastély karácsonyfája a télikertben lesz, ahol egy téli falut ábrázoló terepasztalt, valamint egy hatalmas diótörőt is láthatnak az ide látogatók.
 
A kastély Stefánia-szárnyában, a Csemegetárban pedig műhely foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők: a négy adventi szombaton mézeskalács házikókat és fenyődíszeket, adventi koszorút és grincsfát is készíthetnek, emellett segítséget kaphatnak a sült húsok mellé tálalható szószok elkészítésében, valamint az ajándékok csomagolásában is.
 
Az Almásy-kastély idén is cipősdoboz gyűjtőpont, a rászoruló gyermekeknek szánt csomagokat november 24. és december 18. között várják a kastély fogadóterében.
 
forrás: turizmus.com
 

Kapcsolódó cikkek

A Szerelem hete a gyulai Almásy-kastélyban és a Várban

2023. február 08. 13:41
Páros keresőjátékokkal, vacsorával, bonbonkészítéssel és esküvőkiállítással készül a házasság hetéhez kapcsolódva a gyulai Almásy-kastély és a vár, ahol február 11. és 18. között rendezik meg a Szerelmesek hetét.
A látogatókat a bonbonkészítés és játékok mellett két kiemelt - külön belépődíjas - program várja. A Valentin napi vacsorát a kastély Stefánia-szárnyában rendezik, ahol a különleges ételsorok mellett a jelentkezők érdekes és pikáns történeteket is hallgathatnak Szilágyi Sándor történész előadásában - közölte a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Múzeum NKft. szerdán közleményben.

Fuss az erdész szemével – téli terepfutó-kihívás a Pilisi Parkerdőben

2023. február 13. 12:36
Az Országos Erdészeti Egyesület „Sportolj tudatosan az erdőben!” nevű programsorozatának célja, hogy az outdoor tevékenységek kedvelői sportolás közben olyan érdekességeket figyeljenek meg és összefüggéseket vegyenek észre, amelyek révén jobban elmerülhetnek az erdei élővilágban.
 
A program része a „Fuss az erdész szemével” című terepfutó-kihívássorozat. Ennek hetedik, téli állomása visszatér a Pilisi Parkerdőbe, ahol a híres viadukttól indulva a Biatorbágy fölötti mészkőfennsík változatos erdejében és látványos sziklaperemén március 15-ig teljesíthető a kihívás.