Ki lehet akasztani a megtelt táblát a Balatonra: ez várja a családokat a hosszúhétvégén

2020. augusztus 19. 08:21
Hónapokkal ezelőtt még azon kellett aggódniuk a balatoni szolgáltatóknak, hogy hogyan tudnak fennmaradni. Hogy hogyan tudják elkerülni a végleges bezárást és az alkalmazottak elbocsájtását. Most, hogy már nem kell otthon maradnunk és nagyjából szabadon lehet közlekedni az országban az emberek újra elkezdtek utazni, és a legtöbbjük idén a belföldi nyaralás mellett döntött. Az elmúlt hetekben a HelloVidék is körbenézett a Balaton partján és a Balaton-felvidéken. Az utunk során azt tapasztaltuk, hogy egész nyugodtan ki lehet akasztani a „megtelt” táblát. A gazdaság jelen helyzetéről és a várható bevételekről Hoffmann Henriket, a Balatoni Turizmus Szövetség elnökét, a magyar tenger telítettségének a járványra gyakorolt hatásáról pedig dr. Kemenesi Gábort a Pécsi Tudományegyetem virológusát kérdeztük.
Ki lehet akasztani a megtelt táblát a Balatonra: ez várja a családokat a hosszúhétvégén

Tavasz elején még arról számoltunk be, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátók a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése miatt. Sokuk csak a kormány által biztosított segély csomagnak köszönhette, hogy fenn tudott maradni, azonban sokan nem voltak ilyen szerencsések és kénytelenek voltak véglegesen bezárni. Most, hogy lazultak a szabályok és újra lehet utazni fordult a kocka.

Ha nem is gyorsan, de júniusban újraindult a balatoni idegenforgalom. Júliusban és augusztusban pedig felfutott, talán még magasabbra is, mint ahol tavaly tartott ugyanebben az időszakban. Azonban az egész év gazdasági sikerességének szempontjából kulcskérdés az őszi időszak, hiszen a nagy fesztiválok idén elmaradtak, ugye ez hatalmas kiesés volt mind vendégéjszakákban, mind a Balaton árbevételének tekintetében. Szerencsére idén nagyon sokan választották a Balatont

– fogalmazott Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Nemrég mi is körülnéztünk a Balatonon, hogy hányan is választották a magyar tengert idén az Adria helyett. Számunkra is meglepő volt, hogy akármerre indultunk el mindenhol telített éttermeket és szállásokat találtunk. A délipart egyik közkedvelt éttermében csak este fél tízre kaptunk már asztalt. Az északi parton két hétre előre szinte alig találtunk szabad szobát, végül a parttól kicsit beljebb Tapolca közelében leltünk rá egy kis panzióra, ahol még fogadtak bennünket. Azonban itt nem voltunk rutinosak, nem foglaltunk előre asztalt. Gondoltuk, ha nem a parton szeretnék vacsorázni, akkor nem lesz rá szükség. Azt fontos kihangsúlyozni, hogy mindig tájékozódjunk előre az éttermek nyitva tartásáról, hiszen nagyon sok csak szerdától vasárnapig fogad vendégeket. A Káli-medence irányába vettük az irányt, négy éttermet jártunk körbe, ezek közül egy zárva volt a többiben pedig nem volt szabad asztal, így végül Badacsonyban kötöttünk ki, ahol végre fogadtak bennünket.

Bátran ki lehet tenni a „megtelt” táblát. Júniusban a hétvégék voltak ilyen terheltek, de augusztusban azt tapasztaljuk, hogy már a hétköznapok is ugyan olyan telítettek, mint a hétvégék. Augusztus az ugye a nyár gerince, mindenki ilyenkor megy szabadságra ezért is lehet sok emberrel találkozni a különféle turisztikai központokban. Azonban a forgalomnak is van egy maximum kapacitása, nem lehet több vendéget fogadni, mint amennyit elbír az adott hely

– mondta a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Hogy a Balaton vissza tudja-e hozni az elveszített bevételeket az még nagy kérdés. Sok múlik azon, hogy mennyire lehet megnyújtani a szezont. A nyári fesztiválok ugyan elmaradtak viszont ősszel a kisebb gasztronómiai rendezvényekkel még lehet számolni. Így talán a tavasz kiesését az ősz vissza tudja hozni és hasonló évet tudnak zárni a tó partján, mint tavaly.

Az, hogy az emberek idén inkább a belföldi utazások mellett döntöttek jót tett a gazdaságnak, de mi a helyzet az egészségünkkel? A nyár elején a szakemberek többször is felhívták a figyelmünket arra, hogy milyen szabályokat kell vagy érdemes betartanunk, ha nyaralni indulunk. Korábban Prof. dr. Jakab Ferenc a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője többször is hangsúlyozta a maszkok használatának fontosságát és a kellő távolságtartást, a strandokon is. De már korábban, a járvány magyarországi megjelenésekor is minden szakértő arról beszélt, hogy milyen óvintézkedéseket kell elvégeznünk, hogy távoltartsuk magunktól a SARS-CoV2-t. Ezeket az ajánlásokat most is érdemes betartani.

Természetesen nagyon fontos az is, hogy fellendüljön a gazdaság, és ha a járványügyi helyzet engedi, akkor menjünk a Balatonra, menjünk nyaralni, de szem előtt kell tartani, hogy a vírus még jelen van, sőt. Ahogy már számtalanszor elmondtam, elmondtuk: maszk viselés, távolságtartás, kézmosás. Ezeket most is ugyanúgy be kellene tartan, ahogy korábban. Fontos lenne, hogy az emberek megértsék azt, hogy a maszk viselése az most közösségi érdek, és ha máshol nem is legalább ott hordják, ahol kötelező. Tehát utazzunk, ha azt a feltételek engedik, de bárhol is vagyunk tartsuk be a szabályokat

– hangsúlyozta dr. Kemenesi Gábor a PTE virológusa.

A szakértők szerint teljesen érthető az emberek reakciója és az is, hogy egyre többen tagadják a vírus létét, hiszen alig kapnak megfelelő tájékoztatást. Ezért is tapasztalhattuk mi is azt a Balaton tekintetében, hogy nagyon kevesen tartották be a szabályokat és sokan még ott sem használtak maszkot, ahol valójában kötelező lett volna. Az éttermek nagyrészében odafigyeltek a járványügyi előírások betartására és szinte mindenhol biztosítottak kézfertőtlenítési lehetőséget és nagy gondot fordítottak a higiéniára. A legtöbb strandon – ahol jártunk – azonban azt tapasztaltuk, hogy a fürdőzők nem figyelnek az ajánlásokra és nem tartják a kellő távolságot egymástól.

 

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarország különgépet küld a Marokkóban rekedt magyarokért

2020. március 18. 07:55
Magyarország különgépet küld azért a 146 magyarért, aki Marokkóban rekedt, amiért az észak-afrikai ország az új koronavírus-járvány miatt leállította a menetrend szerinti repülőjáratokat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon szerda reggel.
 
 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: MTI / KKM / Borsos Mátyás

A pihenés jár! - A szabadság kiadásának szabályairól

2016. július 12. 09:30
A munkaerő-hiány hosszú idő óta problémát jelent a munkaerő-piacon. Következményei a szabadságolások idején jól láthatóak: a vendéglátás után már az építőiparban sem adják ki a nyári szabadságokat. Érdemes tehát szemügyre venni a szabadság kiadására vonatkozó fontosabb szabályokat.