Ősszel fogadhatják el az új bortörvényt

2020. augusztus 12. 08:17
JOGSZABÁLYALKOTÁS Minden szakmai szervezettel egyeztet az agrártárca, a folyamat már tavasszal megkezdődött
Ősszel fogadhatják el az új bortörvényt
Idő- és költségmegtakarítást hozhat a borászoknak a szakmai egyeztetések után várhatóan őszre elkészülő bortörvény, amely az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását is magával hozza – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.
 
 
 

Az ePincekönyv-rendszer kifejlesztése és bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja – így indokolta meg lapunknak Nagy István agrárminiszter, hogy miért van szükség új jogszabályra, és miért nem elég csupán módosítani a bortörvény szövegén. Az érvényes jogszabály 2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásakor lépett hatályba, és azóta több nagyobb módosításon esett át, például az EU legutóbbi borreformjához kapcsolódóan 2009-ben. Később is számos rendelkezés módosult, és egy sor kisebb-nagyobb technikai módosításra is szükség volt. Több rendelkezés hatályát vesztette, és a törvény szövege összességében töredezetté vált.

A régi bortörvény szemlélete és alapértelmezései egy mára részben elavult technikai helyzethez igazodnak, és időközben teljesen átalakult a piac is.

Az új jogszabálynak figyelembe kell vennie az ePincekönyv bevezetésével járó változásokat, amelyek kiváltják a papíralapú adminisztrációt, megvalósításukra pedig már elindult egy uniós projekt.

Fotó: MW

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen.

Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatszolgáltatást teljesíteni

– hangsúlyozta Nagy István.

Mint mondta,

életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál.

teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja!

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola

2020. augusztus 17. 10:11
A normális, megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet. A hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat  szeptember 1-jén. A koronavírus-járvány  hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése.

Idén is meghirdetik a legszebb konyhakertek versenyét

2017. március 24. 07:16
Meghosszabbították a szervezők a Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program nevezési idejét a nagy érdeklődésre tekintettel, április 30-ig jelentkezhetnek azok a szervezetek, amelyek településükön meghirdetik a versenyt.